A szakszervezet szerint nem kötelezhetik az oltás felvételére azokat, akik nem közalkalmazottak, az Emmi szerint igen.

Állami iskolában tanít, mégsem világos, hogy be kell oltatnia magát vagy sem – ezt mondta egy óraadó tanár az RTL Klub Híradójának. A pedagógus szerint

nem egyértelmű, hogy a megbízási szerződéssel dolgozókra vonatkozik-e az oltási kötelezettség.

A Pedagógusok Demokratikus Szakszervezete szerint nem, mert nem közalkalmazottak, így csak szerződésmódosítással kötelezhetők az oltásra. Az Emberi Erőforrások Minisztériuma a csatorna kérdésére azt írta, aki állami iskola foglalkoztatottja, annak be kell oltatnia magát.

Gulyás Gergely Miniszterelnökséget vezető miniszter jelentette be a múlt heti kormányinfón, hogy a magyarországi cégek jogot kapnak rá, hogy dolgozóiknak, illetve a munkavégzéshez előírják a koronavírus elleni oltást.

A Pedagógusok Szakszervezete (PSZ) és a Pedagógusok Demokratikus Szakszervezete (PDSZ) ezután közölte, hogy azt szeretnék, ha a kormány visszavonná az állami intézményekben elrendelt, kötelező koronavírus oltásról szóló rendelkezést, illetve azt, hogy a nem állami intézményekben a kötelező oltás bevezetéséről a munkáltatók határozzanak.

Nagy Erzsébet, a PDSZ választmányi tagja azt mondta a Népszavának, hogy az Emmi állítólag azt az ígéretet adta a megbeszélésen, hogy a kormány jövő hét szerdáig átgondolja a szakszervezetek követelését a kötelező oltás visszavonásáról, és egy új javaslatot is tesznek majd.

A minisztérium kiadott egy közleményt, melyben arról írtak, hogy a kormány képviselői nem tettek ilyen ígéretet, hozzátették, hogy a PDSZ és a velük szorosan összefonódó média ismét hamis információkat közöl, ezzel jelentős mértékben megnehezítve azt, hogy az egyeztetési folyamat eredményes legyen.”

A szakszervezet visszautasítja a tárca kijelentéseit, szerintük „hazugozás” a kormány tárgyalási taktikájává kezd válni.

 

Forrás: HVG

 

Ha tetszett a cikk, LIKE-old Facebook oldalunkon!