Jövő hét csütörtökön fogja utalni az Államkincstár a nyugdíjasoknak a járandóságukat, amely azonban nem a normál havi lesz csak, hanem annál jóval több. A postás pedig pár nap múlva csenget - írja a 24.hu.

Ekkor érkezik ugyanis a nyugdíjprémium (a nagy gazdasági növekedés miatt), ami most mindenkinek egységesen a maximum, 80 ezer forint lesz. Aztán a tervezettnél nagyobb drágulás miatt a nyugdíjakat januárig visszamenőlegesen megemelik, ez még 1,2 százalékot jelent, minden hónapra, ezt most egyösszegben kapják meg az idősek.

Az átlagos nyugdíj kicsivel több mint 150 ezer forint. Akinek ennyi az illetménye, az most novemberben további 100 ezer forintot, vagyis összesen 250 ezer forintot kap. Akinek a nyugdíja csupán 100 ezer forint, az most novemberben úgy 90 ezer forinttal kap többet.

Közelednek a választások, a kormány pedig belengette már, hogy februárban lehet, hogy nem csak kétheti pluszt kapnak a nyugellátásában levők, hanem akár a teljes 13. havi nyugdíjat is kifizethetik.

Mindenesetre az is igaz, hogy a vágtató bérektől egyre  inkább leszakadnak a nyugdíjak, mert azok emelése nem függ a béremelés ütemétől, csak az inflációtól.

Forrás: 24.hu

 

Ha tetszett a cikk, LIKE-old Facebook oldalunkon!