Decemberben hetedszer adták át a Fogyatékosság-barát Munkahely elismeréseket. A huszonkilenc díjazott szervezet közül sok a korábban már elnyert cím megújításának reményében adta be pályázatát. A díj az Emberi Erőforrások Minisztériuma, az Amerikai Kereskedelmi Kamara, a Szövetség a Kiválóságért Kht. és a Salva Vita Alapítvány közös elismerése – olvasható a Népszabadságban.
Az Európai Unióban mind a foglalkoztatottak, mind a munkanélküliek körében Magyarországon a legnagyobb a különbség a fogyatékossággal élők és az ép foglalkoztatottak arányában. Különösen fontosak ezért azok a kezdeményezések, amelyek ezt a hátrányt igyekeznek mérsékelni. Ezek egyike a Fogyatékosság-barát Munkahely cím elnyerésére meghirdetett pályázati rendszer. Már csak azért is, mert évről évre egyre több munkáltató igyekszik a címet elnyerni a versenyszféra, a nonprofit, az állami és az önkormányzati szektor foglalkoztatói közül. Jelenleg már több mint hatvan szervezet jogosult az elnevezés használatára.
A legutóbbi körben tizennégy munkáltató először pályázott, tizenöt pedig a korábban már elnyert cím megújításának szándékával adta be pályázatát. Olyan cégek is voltak közöttük – például a Grundfos, a McDonald's és a Provident –, amelyek már harmadszor kapták meg a Fogyatékosság-barát Munkahely címet.
Az elismeréssel pénzjutalom nem jár, célja és egyben értéke a folyamatos és nyomon követhető munkahelyi fejlesztés a fogyatékossággal élő emberek integrációja érdekében. A visszajelzések alapján a díjnak kézzelfogható haszna van a munkaerőpiacon is, hiszen sok munkaerő-közvetítő cég ez alapján ajánl megfelelő pozíciót az álláskeresőknek.
A díjat a Salva Vita Alapítvány 2010-ben vezette be azzal a céllal, hogy támogassa az állást kereső, fogyatékossággal élő emberek és a foglalkoztatásukra nyitott munkáltatók közötti kapcsolatfelvételt. Az elismerés egyre inkább védjeggyé válik, hála a szigorú pályázati rendszernek és a minőség-biztosítási eljárásnak. A Fogyatékosság-barát Munkahely-logó használatát elnyerő munkáltatóknak ugyanis az Európai Minőségmenedzsment Alapítvány (EFQM) Kiválóság Modellje alapján kidolgozott koncepciónak kell megfelelniük.
– Az első években sokat kellett tennünk azért, hogy a cégek fejlesztéseikkel megkönnyítsék a fogyatékossággal élők foglalkoztatását. Mostanra megváltozott a helyzet, egyre több munkáltató jelentkezik a pályázatra, majd szinte valamennyi megújítja a címet, amire kétévenként nyílik lehetőség. A program pozitív hatása tehát hosszú távon is érvényesül – emelte ki Vég Katalin, a Salva Vita Alapítvány ügyvezetője.
A díjat azok a szervezetek nyerhetik el, amelyek vállalják, hogy folyamatosan fejlesztik a fogyatékossággal élők toborzásával, foglalkoztatásával és megtartásával kapcsolatos gyakorlatukat. A pályázóknak be kell mutatniuk, milyen rövid távú, három hónapon belül megvalósítandó, illetve milyen középtávú, két éven belüli fejlesztéseket terveznek az érintett munkavállalói kör alkalmazása érdekében. Ilyen fejlesztésnek minősül, ha egy szervezet a kollégák és a vezetők számára felkészítő tréninget szervez. A pályázó vállalhatja azt is, hogy fizikai vagy infokommunikációs akadálymentesítést végez értelmi sérült vagy hallássérült kolléga fogadására, vagy kijelenti, hogy megüresedett állásait meghirdeti a fogyatékossággal élők álláskereső portáljain is. A tervezett fejlesztések megvalósítását bizottság ellenőrzi.
Duplázók, triplázók
A korábban elnyert címet tizenöt vállalat újította meg, jó párat közülük az alapítók különdíjjal is jutalmaztak: Morgan Stanley Magyarország Elemző Kft., Accor Pannonia Hotels (különdíj a befogadó környezet kialakításában végzett teljesítményért), Grundfos Magyarország Gyártó Kft. (különdíj a fogyatékossággal élő és a megváltozott munkaképességű munkavállalók karriermenedzsmentjében végzett munkáért), Tesco Global Áruházak Zrt., Magyar Telekom Nyrt., PwC Magyarország Kft., IBM Magyarországi Kft. (különdíj a fogyatékossággal élők és a megváltozott munkaképességűek toborzása, kiválasztása terén végzett munkáért), McDonald's Magyarországi Étterem Hálózat Kft., Provident Pénzügyi Zrt. (különdíj a fizikai környezet akadálymentesítése területén végzett munkáért), BP Businness Service Center Kft., MagNet Magyar Közösségi Bank Zrt., Állás-Pont 2000 Személyzeti Tanácsadó Kft., Fogyatékosügyi Kommunikációs Intézet Nonprofit Kft. (Értéksziget Webáruház, különdíj a fogyatékossággal élő ügyfelek kiszolgálása terén végzett munkáért), a XVIII. kerületi önkormányzat EBI Bababirodalom Bölcsődéje és Szolgáltató Központja, XVIII. kerületi önkormányzat.
Sikeres debütálás
Első ízben az alábbi szervezetek pályáztak sikerrel: Citibank International Limited (Citi Magyarország), GE Hungary Kft., Rossmann Magyarország Kft., Sodexo Magyarország Kft., ISS Hungary Kft., Céh Tervező, Beruházó és Fejlesztő Zrt., Julienne Kft., Masped Logisztika Kft., Kockacsoki Nonprofit Kft., Magyar Cserkészszövetség, XXI. Kerületi Polgármesteri Hivatal, X. Kerületi Polgármesteri Hivatal, Salgótarján Polgármesteri Hivatala, Vakok Állami Intézete.
Forrás: Népszabadság