A mentális egészség fontosságáról szóló előadásokkal zárta az idei évet a Szakszervezetek Együttműködési Fórumának (SZEF) Veszprém megyei vezetése. A találkozón elhangzottakat Vizl Péterné, az Egészségügyben Dolgozók Független Szakszervezetének (EDFSZ) elnöke így összegezte: bár a WHO szorgalmazza a munkavállalók lelki egészségének javítását, áttörő változás mégsem történt ezen a területén, sem a munkáltatói, sem a kormányzati oldalon – írja a veszpremkukac.hu.

Megtudtuk tőle, hogy az egészségügyi és a szocális ágazatban is számos problémát jelentettek a határidőre nem teljesített bérkifizetések. Az ápolók, orvosok kimerültek, megélhetésük érdekében sokszor másodállásokat is vállalnak. Éjszakás műszakban 40–50 beteg jut egy ápolóra, elavultak a berendezések, emiatt a betegellátás is veszélyben van. Ha ez továbbra is így marad, és a kormány nem tesz semmit a kritikus létszámhiány megszüntetése és a bérek rendezése érdekében, a rendszer hamarosan összeomlik.

A hazai egészségügyben a nővérek havi nettó 80 ezer forint fizetést kapnak, többen egyedül nevelik gyermekeiket. Az elesetteket segítő szociális munkások jövedelme pedig alig több, mint az ellátottaké. Több mint egymillió ember él ma az állam bérrabszolgájaként, miközben olyan feladatokat látnak el, amelyek nélkülözhetetlenek. Jelenleg mintegy 25 ezer orvos gyógyít itthon, az előző tíz évben 12 ezren vándoroltak ki a jobb megélhetés és a jobb munkakörülmények érdekében. Idén az első fél évben 415 orvos, 114 fogorvos, 33 gyógyszerész, 259 ápoló, 8 szülésznő és 83 egyéb egészségügyi dolgozó kérte a külföldi munkavállaláshoz szükséges hatósági bizonyítványokat.

A jelenlegi bérezés fenntarthatatlan, felerősíti az elvándorlást, ugyanakkor a mai napig nincs megállapodás a jövő évi béreket illetően.

Forrás: veszpremkukac.hu