A Kereskedelmi Alkalmazottak Szakszervezete a jogszabályok megváltoztatásával szeretné elérni, hogy a kereskedelemben dolgozó munkavállalók 2 óránként 10 perc maszkmentes szünetet tarthassanak – írja a 24.hu.

 A 2020. szeptember 20-án indított „10 perc” nevű kampányuk fő indoka, hogy maszkban egészen más megterhelés éri a munkavállalókat munkavégzés közben, mint maszk nélkül

– írja a szövetség közleményében.

Örömmel tapasztalták, hogy Gurmai Zita MSZP-s parlamenti képviselő is szívén viseli a munkavállalók sorsát, és kérdést is intézett az Innovációs és Technológiai Minisztériumhoz, ahonnan az alábbi válasz érkezett:

A munkáltatónak teljeskörű és naprakész kockázatértékeléssel kell rendelkeznie, amelyben értékeli a munkavállalók egészségét veszélyeztető kockázatokat. A kockázatértékelés alapján a szükséges egészségvédelmi intézkedéseket munkaegészségügyi szaktevékenység keretében kell meghatározni, figyelembe véve, hogy a többletterhelést jelentő maszk viselése az elviselhető kockázati szinten maradjon. A többletterhelés függ a maszk típusától, a munkakörtől, a munkavállaló fizikai igénybevételétől, egészségi állapotától, terhelhetőségétől is.

A KASZ szerint az ITM válasza alapján az tehátnem kérdés többé, hogy a maszkviselés olyan többletterhelést jelent a munkavállalók számára, amellyel foglalkozni kell.

Hozzátették, szerencsére a Magyarországon működő cégek között több felelősen gondolkodó munkáltató is van, akik a szakszervezet felkérésére elkezdték biztosítani dolgozóik számára az extra maszkszünetet, vagy olyan intézkedéseket hoztak, amelyek segítenek könnyebbé tenni a maszkban töltött munkaidőt.

A KASZ szerint azonban számos olyan cég is akad, amely továbbra sem veszi figyelembe a munkavállalók jogos igényeit a maszkviseléssel kapcsolatban. Ez akár azt is jelentheti, hogy egy hatórás pénztáros még annyi időre sem veheti le a maszkját egész műszakja alatt, hogy igyon.

Miattuk kellene a szakszervezet szerint a jogalkotóknak szabályt alkotni ebben a kérdésben. Ehhez a szakszervezet szerint minden feltétel adott, hiszen Magyarországon november 3-a óta ismét rendkívüli jogrend lépett életbe, amely lehetővé teszi a helyzet gyors rendezését.

A munkavállalók nevében kérdezik a döntéshozókat:

Ugye megvan ehhez a szándék?

Forrás: 24.hu

 

Ha tetszett a cikk, LIKE-old Facebook oldalunkon!