Tízszázalékos béremelésről döntött a kormány a rendőrök és a katonák esetében - közölte a miniszterelnök hétfőn a Facebook-oldalára feltöltött videóban az MTI szerint.

Orbán Viktor, miután rendőri és katonai vezetőket fogadott a Karmelita kolostorban, elmondta: elismerésüket szeretnék azzal is kifejezni, hogy a következő évben hat havi fizetésüket fegyverpénzként kézhez kapják a rendőrök és a katonák.

A következő hónapokban és években további jelentős béremeléseket fogunk majd végrehajtani, hogy megtarthassuk a rendőreinket és a katonáinkat

- fűzte hozzá a politikus.

A kormányfő a rendőri és katonai vezetőknek minden magyar nevében megköszönte "azt a fantasztikus munkát, amit ebben az évben végeztek".

Szavai szerint a rendőrök és a katonák nélkül az ország nem tudott volna védekezni a koronavírussal szemben.

Kórházakba is bementek, egészségügyi feladatokat is vállaltak, de nélkülük nem tudtuk volna a migránsok tömegeit sem megállítani a határnál

- mondta a miniszterelnök.

Orbán Viktor szerint több mint százezer illegális határátlépőt állítottak meg a rendőrök és a katonák Magyarország déli határainál.

Forrás: napi.hu

Ha tetszett a cikk, LIKE-old Facebook oldalunkon!