Csütörtökön reggel egy szűkszavú Facebook-bejegyzésben arról tájékoztatta az ország nyilvánosságát, hogy 10 százalékos béremelés jön a rendvédelmi szerveknél – írja a Mérce.

Hogy ez pontosan mit jelent, és mely dolgozókat érinti a rendvédelmi állományon belül, azt a Független Rendőr Szakszervezet (FRSZ) értelmezte és kommentálta honlapján.

A szakszervezet szerint a miniszterelnök bejelentése csak a hivatásos állományra vonatkozik, már amennyiben a Belügyi Érdekegyeztető Tanács novemberi ülése óta eltérő döntés nem született.

A bejegyzéshez egyébként Orbán Viktor hozzábigyesztette 2022-re élesített kampányszlogenjét, miszerint „Magyarország előre megy, nem hátra!”.

Az FRSZ értékelése szerint a 10 százalékos emelés csak arra elég, hogy a pályakezdő tiszthelyettesek alapilletménye ne csússzon be a 2022. január 01-jétől érvényes garantált bérminimum alá.

A hivatásos állomány ilyen jellegű megkülönböztetése a többi rendvédelmi alkalmazotttól és munkavállalótól visszatérő eleme a rendvédelmi területen dolgozók bérezési rendszerének: a Mércén is több alkalommal írtunk arról, hogy az ún. „fegyverpénz”  (a belügyminiszter által még 2019-ben beígért háromévenkénti, hathavi illetménynek megfelelő összegű juttatás) is csak a hivatásos állománynak jár.

 

Erről legutóbb szerdán beszélt Pongó géza , az FRSZ főtitkár az ATV Start című műsorában, ahol elmondta, hogy a szakszervezet az elmúlt időszakban többször is felhívta a Belügyminisztérium figyelmét, hogy rendkívüli módon alulfizetettek a rendvédelmi dolgozók. A Belügyi Érdekegyeztető Tanács (BÉT) novemberi ülésén azt az álláspontot képviselték, hogy minden állománykategória részesüljön a fegyverpénznek nevezett juttatásból, mivel mindenki egyformán kiveszi a munkából a részét. Ezt a BM forráshiányra hivatkozva elutasította, így a fegyverpénzből 2022 elején csak az állomány kétharmada kaphat. Kimaradnak a juttatásból a rendvédelmi igazgatási alkalmazottak, a munkaválók, valamint a fegyveres biztonsági őrök is.

A Covid-oltással kapcsolatban Pongó Géza az ATV stúdiójában kifejtette, hogy a tárgyalások során az FRSZ azt javasolta, hogy ne tegyék kötelezővé az oltást. Az oltás felvételétől elzárkózók munkából való kizárása ugyanis jelentősen megnehezítheti a szolgálati faladatok ellátását.

 

Forrás: Mérce

 

Ha tetszett a cikk, LIKE-old Facebook oldalunkon!