Azzal, hogy megnyílt az út a tudás, a munkaerő, az áruk és szolgáltatások, valamint a tőke szabad áramlása előtt, a fizetésbeli különbségek miatt Nyugat-Magyarországon hamarosan komoly szakemberhiánnyal számolhatunk, ha a hazai vállalatok nem tesznek a felzárkózás érdekében. Arról, hogy a változásban milyen szerepe van a menedzsmentnek és a kormányzatnak, Poór József egyetemi tanárt kérdezték a Rádió Orienten.


Miért van szükség tanácsadókra?

Kétségtelenül fejlődő üzletág, de még mindig sok sztereotípia fogalmazódik meg a tanácsadókkal kapcsolatban – véli Poór József, aki szerint a globalizációval járó jelenségek miatt viszont egyre nagyobb szükség van rájuk. „A tanácsadókat a multi cégek szálláscsinálóinak is szokták hívni"- mondta, hiszen ha egy külföldi cég Európa valamely országában szeretne letelepedni, sokszor van szüksége olyan szolgáltatásokra, amelyeket csak az általa használt tanácsadó cég tud számára biztosítani. Éppen ezért legelőször olyan irodát hoznak létre a célországban, amelyek mindezeket biztosítják, beleértve a könyvelői, a tanácsadói vagy éppen a jog irodákat.

Mint azt Poór József kifejtette, az etikus tanácsadó nem a gazdaság gyógyítására vállal felelősséget, csupán az arra szolgáló módszereket tanítja meg megbízói számára. A tanácsadó tehát azokat a standard technikákat alkalmazza, amelyek szükségesek az adott cégen belüli vagy kívüli probléma megoldásához.

Meg kell védeni a kkv-kat

A multi cégekkel szemben viszont nem szabad elfeledkezni a hazai kis- és közepes vállalatok védelméről, amely – mint azt kifejtette – minden esetben a kormányzat feladata és felelőssége. Mint arra emlékeztetett, a rendszerváltáskor erre nem volt hazánk felkészülve, így a külföldiek betelepedését sok hazai cég sínylette meg. „A nagy nemzetközi cégek sokkal tőkeerősebbek, mint helyi versenytársaik, éppen ezért nem szabad elfeledkezni ez utóbbiak védelméről" – mondta, hozzátéve, hogy ma már szerencsére egyre több pozitív ilyen irányú törekvés van.

Híd a rugalmasság és stabilitás között

A külső piaci hatások azonban a vállalaton belül is éreztetik hatásukat, s ezek negatív irányú hatásainak kiküszöbölése pedig a menedzsment feladata. Mint azt Poór József elmondta, a korszerű menedzsment-ismeretek egyrészt függenek a környezettől, másrészt a szervezetet alkotó emberektől. A mai trendekkel kapcsolatban pedig kiemelte a fiatalok mint mentorok szerepét, hiszen az újabb és újabb technológiákra ők tudják megtanítani az idősebb korosztályt. Mint mondta, egy vállalat akkor lesz szervezetileg hatékony, ha megtalálja az új generáció rugalmassága és a régi stabilitása közötti hidat.

A talentumokat meg kell tartani

„A jó és hatékony vezető megpróbál minden eszközt felhasználni a cég és az ott lévő emberek – mint legfontosabb erőforrások – érdekében." A tanácsadók szerepe pedig a jövőre vonatkozó trendek előrejelzésével a legjobb problémamegoldó technikák megtalálása és azoknak a vezetőkkel történő elsajátítása. Mint azt hozzátette: a big data korszakában már nagyon jó fajta szimulációs előrejelzéseket lehet végezni.

Különösen a nagyobb mérvű változtatások bevezetésekor van szerepe az egyre inkább terjedőben lévő személyes tanácsadásnak, amelynek lényege, hogy kérdésekkel vezeti rá az adott személyt a probléma megoldására. Emellett az újabb rendszerek bevezetésekor növelni kell a szervezetben meglévő tudást, hiszen ez a legnagyobb érték, amit meg kell védeni – hívta fel a figyelmet, hozzátéve, hogy ebben sokat tudnak segíteni a tanácsadók. „Éppen ezért a talentumok megtartása nagyon fontos a szervezetek számára. Ez nagy kihívás, hiszen a mai világ jellemzője, hogy az emberek nem szeretnek túl sok ideig ugyanazon a helyen dolgozni. Megtartásuk csak kellő motiváció révén lehetséges" – tette hozzá.

Hogyan tudnánk lépést tartani az EU-val?

Magyarország számára ma nagy kihívás az európai uniós fizetésekhez való felzárkózás, a nagy különbségek miatt ugyanis rengetegen hagyják el hazánkat, akik sok esetben nem is a saját szakmájukban, hanem kétkezi munkásként helyezkednek el. Mint arra rámutatott, ha ezen a téren nem lépünk előre, különösen az Ausztria határához közel lévő magyarországi településeken hatalmas méretű szakemberhiány lesz. (OS)

Szakszervezetek.hu hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy első kézből értesülhessen a szakszervezetekkel kapcsolatos hírekről.