A jogalkotó a munkavállalók egyes csoportjainál többlet védelmi rendelkezéseket fogalmazott meg a munkaidőre és a pihenőidőre vonatkozóan, ezeket tekintjük át cikkünkben – olvasható a munkajog.hu oldalán.

Egy ember megsérült, amikor robbanás történt csütörtök délelőtt a Richter Gedeon Gyógyszergyár területén Budapesten - tájékoztatta a Fővárosi Katasztrófavédelmi Igazgatóság szóvivője az MTI-t.

A júniusi adatok alapján több mint 850 ezer munkavállaló után vették igénybe a munkahelyvédelmi akcióterv által biztosított kedvezményeket; az elmúlt két és fél év alatt csaknem 300 milliárd forint maradt a munkáltatóknál - mondta a Nemzetgazdasági Minisztérium munkaerőpiacért és képzésért felelős államtitkára az M1 aktuális csatornán szerdán.

Havi több mint 1,3 milliót kap a legjobban fizetett magyar nyugdíjas, miközben 138 ezer forintról indul egy átlagosan kereső ember járandósága. Politikai harakirit követ el a Fidesz a Férfiak 40 program elutasításával, de csapdahelyzetben van a párt

A vasárnapi zárva tartás bevezetését megelőző egyeztetéseken az ellenzők érvei között kiemelt hangsúlyt kapott a negatív foglalkoztatási következmények előrejelzése.

Lehetőség, de nem csodaszer a kilenc évfolyamos alapképzés - mondta a Pedagógusok Demokratikus Szakszervezetének elnöke. A köznevelési államtitkárság hamarosan társadalmi vitát kezd a rendszer bevezetéséről.

Elsőre talán bizarrnak tűnik a gondolat, de a gyakorlatban nem ritkán találkozhatunk olyan esettel, miszerint a munkavállaló és a munkáltató között egyszerre több jogviszony áll fenn. A jogviszonyok mindegyike lehet munkaviszony, vagy munkaviszony mellett munkavégzésre irányuló más jogviszony, például megbízás is létrejöhet. A Munka Törvénykönyve egyedül a vezető állású munkavállalóra vonatkozóan fogalmazza meg a további munkavégzésre irányuló jogviszony létesítésének tilalmát, más tilalmat vagy korlátozást azonban nem tartalmaz a törvény – írja a munkajog.hu.

Százezres vacsoraszámla, tízmilliós benzinköltség, harmincmilliós autó – a VDSZSZ Szolidaritás új vezetése szerint cseppet sem volt takarékos a vasutas-szakszervezet korábbi vezetője. Gaskó István, aki tételesen reagált a vádakra, úgy véli, hecckampány indult ellene. A rendőrség nyomoz – írja a Népszabadság.

A fiatalok foglalkoztatása, életminőségének javítása stratégiai fontosságú Magyarország jövője szempontjából - mondta Schanda Tamás János, az Emberi Erőforrások Minisztériumának ifjúságpolitikáért és esélyteremtésért felelős helyettes államtitkára szerdán Szegeden, az Új Nemzedék Plusz program projektzáró sajtótájékoztatóján.

Csökkent a munkabalesetek száma, az első fél évben 8057-en váltak baleset miatt három napnál hosszabb időre munkaképtelenné, míg tavaly 8264-en szenvedtek munkabalesetet január-júniusban - derült ki a Nemzetgazdasági Minisztérium (NGM) munkafelügyeleti főosztályának szerdai jelentéséből.


Ha Te is szeretnél a rabszolgatörvény ellen tiltakozni a Facookon és szeretnél egy ilyen keretet a profilképedre, akkor:
1. kattints a profilképedre
2. kattints a "keret hozzáadására"
3. írd be a keresőbe, hogy "Stop rabszolgatörvény"
4. húzással igazítsd a kívánt helyre
5. add meg, mennyi ideig akarod használni
6. fogadd el a változtatásokat

Eseménynaptár

Társ-szerkesztőségünk:

Sztrájk 2.0



Meg­je­lent Ber­ki Er­zsé­bet tu­do­má­nyos i­gé­nyű össze­fog­la­ló mű­ve a mun­ka­harc esz­kö­ze­i­nek ma­gyar­or­szá­gi al­kal­ma­zá­sá­ról.
A Sztrájk 2.0 el­ér­he­tő e‐book for­má­ban.

További információ