Aki nem megy dolgozni, azt kirúgják - információink szerint ezzel „csábították” közmunkára a kerítésépítőket. A drótfeszítéshez a vízügy munkásait is kivezényelték. A határzár már Röszkénél is épül, a felázott talajon keserves a munka.

Akár be is zárhatnak a bölcsődék Pécsett, mivel a dolgozók többsége a munkabeszüntetés mellett áll. Szűcs Viktória szakszervezeti elnök a Pécsi Újság.hu-nak elmondta: egy bírósági döntés értelmében még kötelező szolgáltatást sem kell nyújtaniuk sztrájk esetén - írja a pecsistop.hu.

Minden egyes munkahelyteremtésre fordított forintból 36 százalékot ,,visszakért" az állam járulékok címén - ez derül ki a gyakornoki programok zárásából. Egyharmad jutott a dolgozónak, a maradék pedig az őt foglalkoztatónak – írja a delmagyar.hu.

A nyugellátásra jogosító szolgálati idő megszerzése önmagában nem teljesíthetetlen feladat, hiszen az öregségi nyugdíj már húsz év szolgálati idővel elnyerhető, tizenöt év szolgálati idő résznyugdíj megállapítását teszi lehetővé. Nem szükséges szolgálati idő a baleseti nyugellátáshoz. Szükség lehet azonban arra, hogy az ellátásra való jogosultságot el nem érő szolgálati időt kiegészítsük, meghosszabbítsuk, illetve a nyugdíj összegének növelése érdekében további szolgálati időről gondoskodjunk. E cél elérése megállapodás kötésével lehetséges – írja a munkajog.hu.

Az elmúlt 12 évben drágult az állam működése, csökkentek a jóléti kiadások és látványosan elszálltak a gazdasági kiadások. Jelentősen csökkentek a nyugdíjakra, az egészségügyre és az államadósság-kezelésre fordított kiadások.

A Bevándorlási és Állampolgársági Hivatal (BÁH) már elkezdte betölteni azokat a kormánytisztviselői és közalkalmazotti állásokat, amelyeket a megnövekedett migráció miatt hirdetett meg - írta a Magyar Hírlap hétfőn.

Nettó közel egymilliárd forintért rendelt új egyenruhát a MÁV a formaruha viselésére jogosult, illetve kötelezett dolgozóinak – tudta meg a Világgazdaság. Az erre kiírt közbeszerzési pályázatot két közhasznú nonprofit kft. konzorciuma nyerte meg. Az első tételeket már szeptemberben szállítják. Tíz éve volt az utolsó egyenruhacsere a vasúttársaságnál. A következő lépés a MÁV-os munkaruhák fejlesztése lesz.

Munkajoggal foglalkozó fórumokon a panaszokat olvasgatva tapasztalhatjuk, hogy sok munkáltató nem veszi figyelembe a munkaidővel kapcsolatos szabályokat, de az is feltűnhet, hogy a munkavállalók sincsenek tisztában jogaikkal – írja a mon.hu.

Leronthatják a hitelbesorolást a következő hónapokban, miután a szakszervezetek és a munkáltatók nem tudtak megegyezni a munkaerő-piaci reformokban - vélik közgazdászok. A finn export versenyképessége 2007 óta 10-20 százalékkal romlott az eurózónabeli versenytársakhoz képest, mert a gazdaság gyenge teljesítménye ellenére erősen nőttek a munkaköltségek.

Kedvezett a nagy meleg az idei szőlőtermésnek, egyes fajták szüretelését már Villányban is megkezdték. Közmunkást azonban nem alkalmaznak, a borászok többsége korábban is alkalmazott napszámosait foglalkoztatja – tudta meg a Hír TV.


Ha Te is szeretnél a rabszolgatörvény ellen tiltakozni a Facookon és szeretnél egy ilyen keretet a profilképedre, akkor:
1. kattints a profilképedre
2. kattints a "keret hozzáadására"
3. írd be a keresőbe, hogy "Stop rabszolgatörvény"
4. húzással igazítsd a kívánt helyre
5. add meg, mennyi ideig akarod használni
6. fogadd el a változtatásokat

Eseménynaptár

Társ-szerkesztőségünk:

Sztrájk 2.0



Meg­je­lent Ber­ki Er­zsé­bet tu­do­má­nyos i­gé­nyű össze­fog­la­ló mű­ve a mun­ka­harc esz­kö­ze­i­nek ma­gyar­or­szá­gi al­kal­ma­zá­sá­ról.
A Sztrájk 2.0 el­ér­he­tő e‐book for­má­ban.

További információ