Személyre szabott éves teljesítménycélok, valamint „a feladatellátás egyes összetevőit megjelenítő egységes értékelési szempontok” alapján a 2024/2025-ös tanévtől indul a pedagógusok értékelése.

Még mindig nem konkretizálta a Belügyminisztérium, milyen továbbképzést tervez a pedagógusoknál, a Pedagógusok Demokratikus Szakszervezete a tervezet visszavonását követeli. 

"Felelőtlennek tartja a Vasutasok Szakszervezete a MÁV-VOLÁN- csoport vezetését, mert mostanáig elhallgatta, hogy az ország legnagyobb vállalatát irányító központi szervezetnek május 6-áig el kell hagynia a Könyves Kálmán körúti székházat. A munkavállalókat és az őket képviselő szakszervezetet is villámcsapásként érte a napokban hirtelen elrendelt azonnali csomagolás, költözés híre" - áll a VSZ közleményében, melyben azonnali tájékoztatást követelnek arról, hol fognak dolgozni májustól az alkalmazottak.

A kecskeméti gyár vezetősége azután határozta el magát az egyoldalú lépésre, hogy tizenöt tárgyalási forduló után a legutóbbi, kedden tartott találkozó sem vezetett megállapodáshoz a szakszervezetekkel.

Március 15. után elérhetőek lesznek az előkészített adóbevallások. Felajánljuk az adónk 1+1%-át, vagy veszni hagyjuk? Az 1+1%-on túl mennyit és hogyan adományozunk évközben? A nők vagy a férfiak adományoznak inkább?

Bizonyos munkakörök esetén mind a munkáltató, mind a munkavállaló számára előnyösebb, ha a munkaidő-beosztás meghatározásának jogát nem a munkáltató gyakorolja, hanem átengedi azt a munkavállalónak. A munkavállaló ezáltal ugyanis adott esetben eredményesebben tudja a munkáját végezni, a munkáltató pedig mentesül bizonyos költségek és adminisztratív terhek alól.

2025 ünnepnapok terén is tervezést igényel, ezért ideje ismét szemügyre venni az év legfontosabb táblázatát, amely segítséget nyújthat a szabadnapok 2025-ös megtervezésében. Összeszedtük, mikor lesznek ünnepnapok és hosszú hétvégék 2025-ben, illetve mikor esnek ünnepnapok 2025-ben hétvégére. Hány háromnapos és négynapos hosszú hétvége lesz? Hányadikára esnek a húsvéti ünnepek? Milyen napokra esik karácsony 2025-ben?

Hogy jutottunk oda, hogy az ország (állítólag) első számú egyetemén annyira kizsákmányolóak a viszonyok, hogy feltehetően az oktatók és a hallgatók jelentős része egyetemi tevékenysége mellett kénytelen másodállást vállalni? És mit lehet ez ellen tenni? A Felsőoktatási Dolgozók Szakszervezetének (FDSZ) egyik ELTE-s képviselőjével beszéltünk - olvasható a Mérce írásában.

Proklamációval fordult Orbán Viktorhoz a gyermekvédelem, a szociális ágazat jövője érdekében a Magyar Köztisztviselők, Közalkalmazottak és Közszolgálati Dolgozók Szakszervezete (MKKSZ). Ahogy Boros Péterné, a szakszervezet elnöke elmondta, azért a miniszterelnök a videóüzenetük címzettje, mert ő ígért személyes nyilatkozattal intézkedést, vizsgálatot és megoldást a gyermekvédelem problémáira. A kiáltványban azonnali béremelést követelnek a szociális ágazatban dolgozóknak, mert a jelenlegi bérük a bruttó átlagkereset felét sem éri el.

A PDSZ a 2023. február 23-ai országos választmányi ülésén hat pontot fogadott el arról, hogy az oktatás területén milyen azonnali lépésekre van szükség a gyermekek védelmében.