Szeptembertől megjelennek a Területi Operatív Program (TOP) első kiírásai; Nógrád megye nagy lehetőséget kapott, a konkrét pályázatok során derül ki, hogyan tud élni ezzel a térség, ahol a legfontosabb cél a munkahelyteremtés - mondta Balla Mihály (Fidesz) országgyűlési képviselő, a Nógrád megyei fejlesztésekért felelős miniszteri biztos szerdán Balassagyarmaton.

Most nem a bevándorlókról van szó, (pontosabban nem azokról, akikre mostanában e szó hallatán gondolunk), hanem az „expat”-okról. Ők azok, akik egy adott ország állampolgáraiként ideiglenesen vagy tartósan egy másik országban dolgoznak. A kifejezés azonban inkább szűken értelmezendő: magas beosztású és/vagy képzett munkaerőről van szó, akiket jellemzően éppen a saját vállalataik küldtek külföldre – írja a Portfolio.

A Központi Statisztikai Hivatalnak a fogyatékkal élők magyarországi helyzetéről készült kiadványa szerint csupán az érintettek négy százaléka részesül támogató szolgáltatásban, míg a napközbeni ellátást nyújtó intézményekben 1,5 százalékuknak jut hely. Az ápoló-gondozó otthonokban még mindig nagy a zsúfoltság, és a férőhelyek földrajzi eloszlása is rossz – írja a Magyar Nemzet.

Sokan ellehetetlenülnek anyagilag – megvonják a szociális támogatást is tőlük, mert a nyilvántartás szerint dolgoznak a szövetkezetnél, ami viszont eltűnt a pénzükkel és a milliárdos támogatással - írja a hir24.hu.

Mit jelent a mai Magyarországon dolgozó anyának lenni, hol vannak a nő és családbarát munkahelyek, visszafogadják-e a gyermeket nevelő nőket a munkahelyükre, milyen lehetőségeik vannak a dolgozó édesanyáknak és miért vannak pozícióhátrányban a férfiakhoz képest? – írja a teol.hu.

A brit kormány bevándorlásellenes retorikája és intézkedései ellenére 2014-ben először meghaladta a nyolcmilliót a Nagy-Britanniában élő külföldiek száma az Oxfordi Egyetem kutatói szerint.

A támogatási keret elenyésző részét használták fel eddig a külföldi fiatalok hazacsábítását célzó programban. A működési költségekre szánt keret ugyanakkor szépen apad – írja az mfor.hu.

Folyamatos a hullámzás a kereskedelemben foglalkoztatottak létszámát illetően – mondta a Lánchíd Rádióban az Országos Kereskedelmi Szövetség főtitkára. Vámos György kifejtette: lehet arra számítani, hogy az őszi szezonban a vasárnapi boltzár miatt elbocsátások várhatóak.

Egy fiatalt ma már inkább elriaszt, mintsem vonz a szigorúan öltönyös-kosztümös állás. Egyre többen vannak azok, akik valamilyen tetoválással vagy extrém külsővel élnek, de még mindig előfordulhat, hogy kimondva-kimondatlanul hátrányba kerülnek munkakereséskor. Meddig mehet el egy cég a külsőségek szabályozásával? – olvasható a HVG-ben.

Nem igazolódtak be a szabad vasárnappal kapcsolatos aggodalmak, az ellenzők hamis adatokra hivatkozva próbálnak népszavazást tartani az ügyben – véli a Kereskedelmi Dolgozók Független Szakszervezete.


Ha Te is szeretnél a rabszolgatörvény ellen tiltakozni a Facookon és szeretnél egy ilyen keretet a profilképedre, akkor:
1. kattints a profilképedre
2. kattints a "keret hozzáadására"
3. írd be a keresőbe, hogy "Stop rabszolgatörvény"
4. húzással igazítsd a kívánt helyre
5. add meg, mennyi ideig akarod használni
6. fogadd el a változtatásokat

Eseménynaptár

Társ-szerkesztőségünk:

Sztrájk 2.0



Meg­je­lent Ber­ki Er­zsé­bet tu­do­má­nyos i­gé­nyű össze­fog­la­ló mű­ve a mun­ka­harc esz­kö­ze­i­nek ma­gyar­or­szá­gi al­kal­ma­zá­sá­ról.
A Sztrájk 2.0 el­ér­he­tő e‐book for­má­ban.

További információ