A többi között az önkormányzati szférában dolgozók bérhelyzetéről is tárgyal a tervek szerint a jövő héten a miniszterelnökkel a főpolgármester.

Tarlós István az InfoRádió Aréna című műsorában továbbra is méltánytalannak nevezte, hogy a direkt állami cégeknél dolgozók megkapták a béremelést állami forrásból, míg a helyhatóságoknak ezt többnyire maguknak kell kigazdálkodniuk a szintén közszolgáltatást végző alkalmazottak számára. Úgy vélte: hosszú távon ez a helyzet fenntarthatatlan.

Felhívta a figyelmet arra, hogy a remények szerint még a héten megvalósuló BKV-bérmegállapodás összesen 7 milliárd forintos fedezetét fele-fele arányban a közlekedési társaság és az önkormányzat finanszírozza.

Mint mondta, Orbán Viktorral szeretne egyeztetni a csatornázási művek tulajdoni viszonyainak tisztázásáról is, mert 25 százalék még mindig idegen kézben van, emellett a közterület-felügyelet általános szerepéről is szeretne tárgyalni.

Készülnek a nyárra

A főpolgármester szerint időre elkészülnek a főváros által vállalt előkészületi munkák a júliusi budapesti vizes világbajnokságra. Tarlós István arra hívta fel a figyelmet, hogy egy világbajnokságot ország rendez, és nem egy város. Budapest a többi között a Margitszigeten zajló munkákat, beleértve a csatornázást, a pesti parton a forgalomtechnikával összefüggő feladatokat vállalta, és a BKK is készül a vizes vb idején várható változásokra. Hangsúlyozta: a vb programját nem érinti a Lánchíd kivitelezése, először egyébként is az Alagút felújítsa kezdődik el.

Arról is beszélt, hogy az olimpiai pályázat visszavonása ellenére tervezett beruházásoknál eddig a nem konkrétan sportcélú projektek megvalósítására kapott szóban ígéretet. 

Forrás: InfoRádió