„A tanítás fontos dolog, de nem működik a rendszer. A mostani munkám sokkal kevésbé fontos, de egy nagyon jól működő rendszerben csinálhatom, itt nem magunk alatt vágjuk a fát” – kezdi a történetét Anita, aki négy év iskolai tanítás után döntött úgy, hogy egy multinál folytatja ügyfélszolgálatosként. Eredetileg nem is tanárnak készült, de az egyetem alatt nagyon élvezte a tanítási gyakorlatot, és a gyerekekkel való munkát. Végül több vargabetű után jelentkezett egy jó hírű budapesti gimnáziumba franciatanárnak. Rögtön mély vízbe dobták, már az első pillanattól heti 26-27 órája volt, mellette szabadidejében különórákat is tartott, elismerésként még kerületi díjat is kapott – olvasható a Vasárnapi Hírekben.
A diákokkal mindig nagyon jól megértette magát, de a munkatársaktól kicsit tartott, az első tapasztalatok mégis messze felülmúlták a várakozásait, mert nagyon pozitív légkör és sok jó kolléga fogadta. „Egy idő után kiderült, hogy a többihez hasonlóan ezt az iskolát is a tanárok egy kisebb csoportja, harmada-negyede viszi előre, ők azok, akik folyamatosan pályáznak, programokat, kirándulásokat szerveznek, a többiek inkább csak beleülnek ebbe a dologba, néha még kritizálják is az aktívabb kollégákat. Ez nem volt egy kellemes felismerés.”
Ebbe a többé-kevésbé élhető rendszerbe csapódott be a Fidesz oktatási reformja életpályamodellel és állami fenntartással, ez pedig rengeteg feszültséget és frusztrációt szült, és a tanári szoba hangulatát is megmérgezte. Anita és diákjai az elsők között vettek magukra kockás inget, akkor még nagyon bizakodott, hogy elindul valamilyen változás. De ebben a bizonytalan időszakban regisztrált egy álláskereső oldalon, hogy megtudja, mennyit ér a munkaerőpiacon, és egy hét alatt nem kevesebb, mint négy fejvadász cég kereste meg ajánlattal. A tanév végén leérettségizett egy osztálya, és csak fiatalabb tanítványai maradtak – úgy vélte, most távozhat anélkül, hogy nagyobb kárt okozna. „Azt éreztem, hogy ebben a rendszerben csak akkor tudok benne maradni, ha saját magam kicsit szembeköpöm, folyamatosan az árral szemben kell majd úsznom. Aki beszél két nyelvet, az angol mellett még valami kicsit különlegesebbet, nagyon hamar talál munkát, mert ezekkel a képességekkel már nagyon sokan külföldön vannak” – mondja.
Kellenek a multiknak
Példája egyáltalán nem egyedülálló, a cégnél rengeteg a bölcsész végzettségű, mert a kormányzati mantrával ellentétben ők azok, akik akár több nyelven is beszélnek, írnak, olvasnak, ezenkívül általában rugalmasak, könnyen tanulnak, jól tudnak kommunikálni és együttműködni. „Dolgoznak itt mindenféle végzettségűek – volt franciás évfolyamtársaim például a bérszámfejtésen, én ügyfélszolgálati munkát végzek, pedig fél évvel ezelőtt még fogalmam sem volt az egészről. „Iszonyú strapás volt az életem a napi 4–8 tanórával, utána személyes vagy Skype-on tartott különórákkal, és a másnapra készüléssel. Furán hangzik, de az állami oktatásból a keménynek tartott multivilágba való átlépést megkönnyebbülésként éltem meg. Végre van szabadidőm, hobbim, magánéletem. Biztos vagyok benne, hogy fogok még tanítani, mert nagyon szeretem, és ez való nekem. De élvezettel szeretném majd csinálni” – teszi hozzá Anita, megvilágítva, hogy a legtöbben nem azért hagyják el a tanári pályát, mert kiveszett belőlük a hivatástudat.
A pedagógushiány pedig egyre égetőbb az országban, az Oktatási Hivatal a Magyar Idők kérésére adta ki a „fogyásról” szóló adatokat, mely szerint csak az idei tanévben 951 tanítónak és 3019 tanárnak szűnt meg a jogviszonya, emellett 565 tanító és 840 tanár ment nyugdíjba. Ezzel szemben csupán 353 tanító és 482 tanár kezdte el a pedagógusi pályát. Ennek következtében a szakma folyamatosan elöregszik, az általános iskolai tanárok átlagosan 47,4, a gimnáziumiak pedig 46,6 évesek. Hasonlóak az adatok a szakiskolai tanároknál is, a legidősebbek a szakközépiskolai tanárok 48,4 évvel. Az adatok akkor mutatják meg a szakma rohamos elöregedését, ha hozzátesszük: az általános iskolai pedagógusok átlagéletkora 1989 és 2001 között 37,2-ről 41 évre nőtt, ugyanez a szám a középiskolai tanárok körében 40,5-ről 43,1 évre emelkedett.
„A pedagógushiány egy hosszú folyamat eredménye, amelyben a rossz bérviszonyok mellett a megbecsültség hiánya és a rossz munkakörülmények is közrejátszanak” – mondja Varga Júlia oktatási szakértő, az MTA tudományos főmunkatársa, aki többször foglalkozott a pedagógusok pályaelhagyásával és a bérek összefüggésével. A tanárok bére mindig is alacsony volt a többi diplomáséhoz képest Magyarországon. Bár a pedagógusfizetések nagyon szórnak attól függően, hogy épp pályájuk mely szakaszán járnak.
2014-ben a főiskolát végzett (vagyis általános iskolai) pedagógusok keresete átlagosan 80 százalékát tette ki a szintén főiskolai papírral rendelkező, de más területen dolgozókénak. Még nagyobb a különbség az egyetemet végzettek esetében: ők alig kerestek többet egy átlag egyetemi diplomás fizetésének 60 százalékánál. És ezek már az emelés utáni adatok: 2012-ben még csak 45-55 százalék volt ez az arány, és a későbbiekben is csökkenni fog, mivel tanárbérek évről évre inflálódnak.
Messze az átlagbérektől
Az utolsó 20 évben két jelentősebb béremelés volt, az első a Medgyessy-kormány hatalomra kerülése után, 2002-ben. Mivel ekkor csak az alapbért emelték meg 50 százalékkal, és a különböző pótlékokat nem, a tanárok fizetése összességében körülbelül 30 százalékkal növekedett. „Ez egy jelentős emelésnek számított egyik évről a másikra, de nagyon hamar elkezdett inflálódni. Így néhány év után gyakorlatilag kioltódott a hatása, és a pedagógusok megint csak abban a helyzetben találták magukat, hogy jóval kevesebbet keresnek a többi diplomásnál” – mondja Varga Júlia, aki szerint hasonló forgatókönyv játszódik le most is.
A kormány 2013-ban az életpályamodell bevezetésével párhuzamosan emelte a béreket átlagosan 34 százalékkal, de ennek csak egy részét (körülbelül 60 százalékát) kapták meg egyszerre, a többit 10-10 százalékonként kapták a következő években. Ráadásul az életpályamodell bevezetésekor mindenkit visszasoroltak a legalsó, Pedagógus I. kategóriába, az előrelépést pedig portfólióíráshoz és egy minősítési procedúrához kötötték.
Azonban minden évben van egy felső limit, hogy mennyien kerülhetnek felsőbb kategóriába, így nem is teljesen „szabad az út” felfelé. A feketeleves pedig 2015-ben jött, amikor kikerült a törvényből az a biztosíték, hogy a pedagógusbéreket a mindenkori minimálbérhez kötik, így újra elindult a fizetések „erodálódása”.
„Ha egy felsőfokú végzettségű ember könnyedén el tud menni egy másik állásba, ahol jóval többet keres, nagy eséllyel meg is fogja tenni. A közalkalmazotti bérek sajátossága, hogy nagyon lassan emelkednek a pálya elején a gyakorlati időtől függően.
Ezzel szemben a versenyszférában az első években meredeken emelkedhetnek a bérek felfelé, így a pedagógusok lemaradása évről évre egyre nagyobb lesz, 10-15 év munka után már jelentős a szakadék” – mondja Varga Júlia. Nem véletlen, hogy sokan éppen a pályájuk elején döntenek úgy, hogy a katedra helyett a versenyszférát választják. Bár nem ez volt az elsődleges, a pénz is szerepet játszott Anita döntésében is. Az utolsó időkben a Pedagógus I. kategóriában kevesebb mint 150 ezer forintot keresett, de az első két évben gyakornokként még ennél is kevesebbet. Előrelépni pedig csak hétévente van lehetőség a jelenlegi rendszerben, így nagy csábítást jelent a multivilág, ahol már kezdőként is közel ennek az összegnek a kétszeresét lehet keresni a különböző kiegészítő juttatásokkal.
Ugyanakkor a pénz nem minden, a tanári pályát választók pontosan tudatában vannak, hogy nem fognak jó fizetéseket kapni, sokan elhivatottságból választják ezt a pályát, de a rendszer az ő lelkesedésüket is hamar letöri. „Nagyon fontos tényező, hogy mennyire lehet normális, szabad értelmiségi munkát végezni. Ha valakinek semmilyen szabadsága nincs abban, hogy milyen módszereket használjon, hogyan haladjon a gyerekekkel, mert mindent központilag előírnak, akkor nem lesz vonzó ez a pálya. Márpedig a kormány ezt a túlszabályozó irányt képviseli” – erősíti meg Varga Júlia.
A fiatalok megnyerése a szakmának kulcskérdés lenne, mert a következő tíz évben mintegy ötvenezer pedagógus éri el a nyugdíjkorhatárt.
A legnagyobb hiány a reál területeken és a nyelvtanárok között van, tavaly szeptemberben például az Informatika-Számítástechnika Tanárok Egyesülete 100 olyan iskoláról tudott, ahol nem volt számítástechnika-tanár. Egy budapesti általános iskola igazgatója szintén megerősítette: egyes posztokra nagyon nehéz embert találni, még a fővárosban is.
„A tantestület szépen lassan kiöregszik, idén négyen fognak nyugdíjba menni. Mindig igyekszem pályakezdőket alkalmazni, még akkor is, ha ennek megvannak a maga hátrányai. De abban a szerencsés helyzetben vagyok, hogy hozzánk jönnek néha gyakorlótanításra egyetemisták, közülük szoktam lecsapni a jókra. Viszont azt nem tudom, hogy a nyugdíjba vonuló matematikatanárunk helyett hogy találok új embert” – mondja az igazgató, aki azért is könnyebb helyzetben van, mert a tankerület rá szokta bízni az emberek kiválasztását, ez nem mindenhol van így.
A szegények vesztesége
Az utóbbi években nőtt a pedagógusképzésre jelentkezők száma, de ez elsősorban annak köszönhető, hogy a kormány ezeken a területeken nem korlátozta az állami ösztöndíjas keretszámokat, mint tette azt számos más területen, és a bekerülési ponthatárok sem túl magasak. Emellett különböző ösztöndíjakkal is igyekszenek motiválni a tanári pálya választását. Erre azért is nagy szükség van, mert Varga Júlia szerint a korábbi adatok azt mutatták: a pedagógusként végzettek közül csupán 50 százalék ment tanárnak. A szakértő szerint a bérek versenyképessé tétele nélkül a problémát nem lehet megoldani.
Úgy tűnik, a kormány jobb híján egy szükségmegoldással igyekszik megoldani a kritikus tanárhiányt: egy saláta-törvénytervezet szerint a jövőben az ország bizonyos régióiban, meghatározott szakmai területeken pedagógusvégzettség nélkül (de felsőfokú végzettséggel) is lehetne gyerekeket tanítani, legfeljebb öt évig, ha az illető vállalja: közben megszerzi a szükséges képesítést. Az Emmi április 13-án adta ki a tervezetet ötnapos „társadalmi vitára”, amibe a húsvéti időszak is beleesett, így nem valószínű, hogy sok szakértői javaslatot kaptak. Varga Júlia szerint nyilvánvaló, hogy azokon a helyeken fogják ezt az engedményt megtenni, ahol egyébként is nagy a hiány: a legszegényebb régiókban.
Ezeken a helyeken nagyon sok a hátrányos helyzetű gyerek és sokkal nehezebb a pedagógusok munkája. A szakértő szerint se a mostaninak, se a korábbi kormányzatoknak nem volt erre megfelelő megoldása, márpedig az ilyen hiányterületeken dolgozóknak kiegészítő juttatásokat, pótlékokat kellene nyújtani a plusz erőfeszítésekért, hogy ne gyűrűzzön tovább ez a probléma.
A pedagógushiánnyal egyelőre főleg a kisvárosi és falusi iskolák szembesülnek, de a hiány néhány éven belül a városi iskolákban is komoly gondokat okoz majd. A természettudományos tanárok iránti keresletet átmenetileg megoldotta, hogy a szakoktatásban annyira lecsökkentették ezen tantárgyak óraszámát, hogy sokuk munkája feleslegessé válik, így őket felszívják a gimnáziumok.
Vidéken már bevett gyakorlat, hogy az utánpótlás-hiányos tantárgyakat oktató pedagógusok ingáznak az iskolák között, de így gyakorlatilag egyetlen tantestületnek sem lesznek teljes értékű tagjai, és esélyük sincs valóban megismerni a gyerekeket. Ahol ez a lehetőség sem adott, helyettesítéssel oldják meg a tanítást (reményeik szerint csak ideiglenesen), ez viszont sem a diákoknak, sem a pedagógusoknak nem jó. „Ennek rendkívül rossz hatása lesz a magyar gyerekek teljesítményére, a legrosszabb minőségű szolgáltatást éppen azok fogják kapni, akiknek a legjobbra lenne szüksége” – teszi hozzá Varga Júlia.
Forrás: Vasárnapi Hírek
