Sándor Mária befejezte. Tényleg, végleg. A Népszava kérdésére azt mondta: azt szeretné, ha kicsit békén hagynánk. Nem nyilatkozik, amit akart, már mindent elmondott a 168 óra című hetilapnak.

A 168 Órának adott interjújában „a fekete ruhás nővér” többek közt arról beszél, hogy nincs munkája. Az intézményekben már a felvételi beszélgetéseken jelzik neki, hogy nem értenek egyet vele, és aztán nem hívják többet. Társai elmaradtak tőle, ahogy az egészségügyi dolgozók sem állnak mögötte. Sándor Mária nem ment fel a Tanítanék Mozgalom vasárnapi tüntetésének színpadára, már nem működteti honlapját, egyesületét, nem járja a vidéket. Állandósuló konfliktusai miatt öngyilkosságot kísérelt meg, felvágta az ereit, de megmentették. Azt mondja, békében szeretne élni, emelt fővel kilépni a közéletből. Egyszer már abba akarta hagyni, mégis maradt. Kár volt, ráment az egészsége. ... Mindenkinek hiszek, aztán rájövök, mások csak saját céljaikra akarnak felhasználni – derül ki a hetilap cikkéből.

„Hibáztam, nem vagyok jó vezető. De nem így - az öngyilkossági kísérletet középpontba állítva - képzeltem az interjú megjelenését. Lezáró anyagnak szántam, amiben az öngyilkosság a történet része, egy félmondat – mondta a Népszavának. Majd megismételte: nem akar nyilatkozni. Befejezte. Most, úgy érzi, tényleg, végleg.

Tavaly áprilisban egy hosszú, szívszorító bejegyzésben Facebook-oldalán egyszer már bejelentette, hogy befejezte. Akkor a Népszabadságnak adott nyilatkozatában is arról beszélt, hogy nem látja értelmét egy olyan küzdelemnek, ahol egyedül mondja a magáét, és azok, akiknek a segítségével elérhetne valamit, nem tesznek semmit, csak kiszolgálják a rendszert. Tanúsítják, hogy működik, miközben mindenki tudja, hogy nem. Aztán mégis csak folytatta.

A július elsejei Kossuth téri tüntetésen ismét arról beszélt, hogy noha sokan arra számítottak, mozgalma kifáradt, elbukott, de most mégis itt állnak a pedagógusokkal, a védőnőkkel, a civilekkel, a betegeket, az ápolókat képviselőkkel, hogy meghirdessék az összefogást, az Országépítők mozgalmát egy jobb országért. A mozgalommal országjáró körútra indult. Ám az összefogás már szeptemberre elbukott. Egyik vezetője, Pukli István a Magyar Időknek adott interjújában jelentette be, hogy kiszáll. A bejelentés, amit ők is a jobb oldali lapból tudtak meg, hideg zuhanyként hatott az összefogáshoz tartozó civilekre.

Ezt követően szeptemberben még együtt járta az országot Sándor Mária, és a Magyar Egészségügyért Civil Társaság, Varga Andrea szociológus-védőnő, Mendrey László tanár, Kiss László ápoló, az 5.12 Tiszta Egészségügyért Szakszervezet vezetője, Horgas Péter, a Nemzeti Minimum alapítója, Iványi Gábor lelkész, továbbá Pilz Olivér, a Tanítanék Mozgalom képviselője.

Két hónappal később Sándor Mária már ismét arról beszélt: társai elhagyták, egyedül maradt.

Pedig Sándor Mária szuggesztív, jó szónok, könnyen magával sodorja hallgatóságát. Akkor vált ismertté, amikor az RTL Klubnak beszélt a hazai szakdolgozók nyomorúságáról, a kifizetetlen túlórákról, a végletekig elgyötört ápolókról. E nyilatkozata után fekete pólót húzott, demonstrált az egészségügyben élők bérezése miatt, munkakörülményeik javításáért. A pólóból munkahelyi konfliktus és országos mozgalom lett. Ütközései növelték a tekintélyét a közönség előtt, munkaadója is igyekekezett inkább megbékülni vele.

A közösségi portálon a Fekete hétvége nevű kezdeményezés néhány nap alatt elterjedt, ápolók sora öltött fekete ruhát, hogy demonstrálja, tarthatatlan körülmények között, szánalmas fizetésért dolgoznak. Egyszerre mindenki Sándor Mária akart lenni. A kizsigerelt, alávetett és rosszul fizetett ápolókkal a nyilvánosság is könnyebben együtt érzett, mint a hálapénzhalmozó orvosokkal.

Sándor Mária kitartó volt. Levelet írt az ország közjogi méltóságainak, s miután válaszukkal elégedetlen volt, elindult a köztársasági elnökhöz, vitte magával a fekete pólósait, s mivel a rezidenciába nem engedték belépni, a ház előtt olvasta föl az elnök neki írt válaszlevelének részletét. Azt, amelyben az államfő arról tájékoztatt, mennyire szigorú szabályok korlátozzák abban, hogy az ápolók béréért és juttatásaiért bármit is tegyen.

Sándor Mária föllépései, szavai mindig erősen emocionálisak voltak. Könnyedén, természetesen beszélt a televízióban is a kórházi nyomorról, a hiány okozta tragédiákról, személyében jelenítette meg az egészségügy válságát. Ő volt az az arc, akivel lehet közösséget vállalni. A 2015 májusi, tízezres nővérdemonstráción Zombor Gábor azt mondta neki: „Mindenben igazatok van”, Sándor Mária ekkor abszolút győztesnek tekinthette magát.

A mostani hír kapcsán a 444.hu egyik kommentelője így fogalmazott: „Máriának nem való a közszereplés, mert vannak érzései. A pszichopaták ezen a terepen sokkal jobban bírják a gyűrődést.”

Akiket már felőrölt a rezsim

Rózsa Milán

A hazai, erőszakmentes polgárjogi mozgalmak egyik vezető egyénisége volt az eredetileg Zsirai Zsolt néven született fiatal joghallgató. A nevét az egykori betyárvezér nyomán Rózsára változtató aktivista évekig szervezte a Pride-ot, társaival együtt elfoglalták a Fidesz Lendvay utcai székházát (az egyik Fidesz-támogató bácsi őt fenyegette meg azzal, hogy arcon önti savval), a Sándor Palota tetejére kifeszített molinóval tüntetett a Paksi beruházás ellen, végül részt vett az internetadó elleni tüntetéseken is, amiért rövid időre letartóztatták. Rózsa Milánt végül 2014 novemberében vonat ütötte el. Barátai szerint a régóta, súlyos depresszióval küzdő Rózsa valószínűleg öngyilkosságot követett el.

Horváth András

A Nemzeti Adó-és Vámhivatal (NAV) egykori adóellenőre aki 2013-ban állt a nyilvánosság elé, amikor tucatnyi súlyos, a NAV felsővezetését és óriáscégeket érintő korrupciógyanús ügyet adott át rendőrségnek. Az ügyészség időközben Horváth bejelentései nyomán sorra megszüntette vagy el sem rendelte a nyomozást. Ugyanakor az állását, megélhetését elveszített adóellenőrt a napokban idézte be a Nemzeti Nyomozó Iroda Korrupció és Gazdasági Bűnözés Elleni Főosztálya gyanúsítottként.

Váradi András

Váradi András alcsútdobozi juhász éveken át egyes-egyedül harcolt az óriási politikai hátszéllel terjeszkedő, Felcsút környéként mintent felzabáló Mészáros-birodalommal szemben. Végül indult volna az alcsútdobozi polgármesterségért, ám a választás előestéjén, 2014 októberében Váradi közúti baleset áldozata lett. Kormánypárti vetélytársával szemben Váradi egyedül szórólapozott a környéken, hazafele menet leesett a létrája az autóról, majd amikor kiszállt egy arra haladó mercedes elütötte.

Zsák Ferenc

A Tiszántúli Természetvédők Társulatának (TTT) elnöke tavaly első fokon három év börtönbüntetést kapott egy meglehetősen furcsa ügyben. Az Audi ugyanis természetvédelmi területen akart terjeszkedni, ezt támadta meg a természetvédelmi szervezet. Végül egy 200 milliós támogatási szerződés fejében a TTT elállt a bírósági keresettől. Az Audi csak erre várt, nem fizette ki a támogatás első részletét sem,hanem feljelentette Zsák Ferencet. Zsák hiába bizonygatta, hogy a támogatást nem ő, hanem a TTT kapta volna természetvédelmi célokra, a bíróság végül vesztegetésért első fokon 3 évre ítélte Zsák Ferencet. Eddig négy hónapot töltött el előzetesben, ahol heti egyszer zuhanyozhatott, rühes lett, kilenc kilót fogyott, ráadásul köztörvényes bűnözőkkel, köztük egy sorozatgyilkossal zárták egybe.

Várady Zsolt

Ép bőrrel megúszta, ám jelzésértékű, hogy milyen gyorsan távozott a civil politikai életből az iwiw alapító Várady Zsolt. Várady 2014-ben indította el a facebook-on a MostMi néven mozgalmát. Több, úgy-ahogy népes kormányellenes tüntetést is sikerült megszervezniük, ami abból is lemérhető volt, hogy a kormánypárti lejáratósajtó azonnal rávetődött Váradyra, előrángatva valami évekkel ezelőtti fűbirtoklásos ügyét. Végül 2015 elején Várady ki is szállt az egészből. Hangsúlyozta: nem politikai nyomásra, hanem a mozgalom szervezésével járó feszültség miatt mondott búcsút az egésznek.

Forrás: Népszava