Továbbra is üzemelteti néhány boltját a csődeljárás alatt álló Palóc Nagykereskedelmi Kft. A még mindig működő boltokban azonban alig van áru és még fűtés sincs az eladótérben - értesült a Magyar Nemzet.

A salgótarjáni székhelyű cég ellen 2016. szeptember 23-án indított csődeljárást a Balassagyarmati Törvényszék. Január elején a bíróság meghosszabbította fizetési moratóriumot, így Nógrád megye legnagyobb foglalkoztatója folytathatja a tárgyalásait a hitelezőkkel áprilisig. Ha nem jutnak megállapodásra, akkor a céget felszámolják - olvasható a lapban.

A csődeljárás előtt még 1300 ember foglalkoztató Palóc Nagyker a CBA korábbi franchise partnereként és regionális központjaként nyolcvan boltot üzemeltetett a térségben, de az elmúlt három évet veszteséggel zárta. A 2014-ben meghozott törvény értelmében 2017 január elseje után be kell zárni azokat a boltokat, amelyek két egymást követő üzleti évben elért nettó árbevétele 15-15 milliárd forint, de a mérleg szerinti eredménye nulla, vagy negatív.

A még mindig működő boltokban alig van áru. beszállítók természetesen már régen nem érkeznek, a raktáron lévő készletek nagy részét akciósan eladták. Így némi tartós élelmiszer mellett alkohol és vegyi áruk kaphatók még - mondta a lapnak Demeter László, a Kereskedelmi Alkalmazottak Szakszervezetének megyei titkára. Hozzátette: a még működő boltokban alig megy a fűtés, a dolgozók az irodában ülnek egész nap, ott tudnak fűteni. Az épületek nagy részében egyébként alig éri el a 10 fokot a hőmérséklet.

A titkár úgy tudja, 17 boltot szeretne eladni a Palóc Nagyker, a többit azonban szeretné értékesíteni. Ám, ha kap megfelelő ajánlatot, hajlandó megválni a többitől is.