Dr. Elmar Degenhart, a Continental ügyvezetője egy német napilapnak tett nyilatkozatában fejtette ki, hogy az autóipar termelési oldalán jelentős változások várhatók az e-mobilitás térnyerésével – írja az autoszektor.hu.

Köszönhetően az alacsony hozzáadott értéknek, a termelési szektorban dolgozók esetében munkahelyek megszűnése várható, azonban van lehetőség a változás kiegyensúlyozására, hiszen az e-mobilitáshoz kapcsolódó pozíciókat be kell tölteni – tette hozzá a cégvezető a Welt am Sonntag-ban megjelent cikkben.

Degenhart szerint túl korai lenne kijelenteni, hogy a megszűnő munkahelyek száma lesz-e nagyobb, vagy az e-mobilitás által keletkezett új pozícióké, az viszont biztos, hogy van elég idő arra, hogy a változási folyamatokat megtervezzék annak érdekében, hogy kevésbé legyen fájdalmas az átalakulás.

Jelen pillanatban a Continental 218 ezres teljes állományából 30 ezernél is több dolgozó munkája érintett a belső égésű motorok gyártásával. A cég múlt havi közleménye szerint a Continental növelni szeretné az elektromos autók komponenseire irányuló ráfordításait anélkül, hogy az új kutatás-fejlesztési projektek értékesítésére mindezek hatással legyenek.

Forrás: autoszektor.hu