Negyedik alkalommal rendezte meg kifejezetten lányok számára szervezett nyílt napját a Mercedes-Benz Gyár Kecskeméten. A Girl's Day elnevezésű programon több mint 60 pályaválasztás előtt álló fiatal hölgy ismerkedett meg a járműkarosszéria-előkészítő és felületbevonó, a gépjármű mechatronikus, a mechatronikus karbantartó, valamint a szerszámkészítő szakmákkal - közölte a vállalat.

Mizsei Emese, a HR-osztály toborzásért felelős vezetője elmondta, célul tűzték ki, hogy a hölgy munkavállalóink aránya növekedjen. A Mercedes-Benz sikérhez nemcsak világszínvonalú technológiára, hanem képzett és motivált női szakemberekre is szükségük van. Éppen ezért az új munkahelyek betöltésekor számítanak a hölgyek jelentkezésére is, akiket képzésekkel, fejlődési lehetőségekkel és családbarát szolgáltatásokkal várnak.

A Mercedes-Benz Manufacturing Hungary Kft. öt éve, 2009-ben hozta meg stratégiai döntését a duális szakképzés bevezetéséről. A hároméves szakképzés a Kecskeméti Szakképzési Centrum Kandó Kálmán, illetve Gáspár András Szakgimnáziuma és Szakközépiskolájával együttműködve gépjárműmechatronikus, mechatronikai karbantartó és gépjármű-előkészítő felületbevonó szakokon indult el, amely később tovább bővült szerszámkészítő szakmával is. Az idei évben a négy szakmában összesen 108 fiatal kezdte meg tanulmányait, köztük több hölggyel.

Forrás: napi.hu