Nemzeti Egészségbiztosítási Alapkezelőre (NEAK) változtatják az Országos Egészségbiztosítási Pénztár nevét 2017. január 1-jétől – derül ki a pénteki Magyar Közlönyben megjelent kormányrendeletből.

A NEAK az egészségbiztosításért felelős miniszter irányítása alá tartozó, központi hivatalként működő központi költségvetési szerv lesz. A gazdálkodásával és üzemeltetésével kapcsolatos feladatok ellátásával összefüggésben az OEP jogutódja az Emberi Erőforrások Minisztériuma.

Az Egészségbiztosítási Alap irányításával kapcsolatos feladatok ellátásához kapcsolódóan az OEP jogutódja ugyancsak az Emmi.

Az egészségbiztosítási ellátásokkal, a baleseti táppénzzel és az utazási költségtérítéssel kapcsolatos feladat- és hatáskörökkel, valamint az átvett feladat- és hatáskörökhöz kötődő foglalkoztatottakkal, tárgyi eszközökkel kapcsolatban jövő januártól az Országos Nyugdíjbiztosítási Főigazgatóság lesz az OEP jogutódja – olvasható a közlönyben.

Az egészségbiztosítási szervekről szóló kormányrendelet kitér arra is, hogy az Országos Egészségbiztosítási Pénztár által beszerzett vények, nyomtatványok, illetve hatósági igazolványok 2016. december 31-e után is felhasználhatók lesznek.

Forrás: HVG