A kormány sutba dobta a tudást, a tudományokat, a művészeteket és az iskolákban folyó képességfejlesztést. Ideológiailag meghatározott oktatást akar, hiszen az iskola legfőbb feladataként Lázár János azt jelölte meg, hogy a diákokból jó keresztényt faragjon – így reagált a Tanítanék Mozgalom a Miniszterelnökséget vezető miniszter nyilatkozatára.

Közleményükben azt írják: Lázár János Miniszterelnökséget vezető miniszter múlt héten a mezőtúri református kollégium felújított könyvtárának átadásán bevallotta, hogy az állami közoktatás tönkretétele nem véletlen balfogások vagy szakmaiatlanságok sorozata, hanem szándékosan, előre eltervezett módon zajlik. Elismerte, hogy állam az ideológiailag meghatározott, egyházi fenntartású oktatási intézményeket tartja az oktatás legfontosabb szereplőinek. A kormány végső célja a teljes közoktatás átjátszása egyházi kezekbe – állapítják meg.

„Most már biztosak lehetünk benne, hogy az állami intézményrendszer elsorvasztásához miért éppen Balog Zoltán oktatásért felelős miniszterben – református lelkészben – találták meg a legmegfelelőbb személyt. A megrendelt dúlás kivitelezésében jó partnere Palkovics László államtitkár, akinek – nem lévén sem végzettsége, sem tapasztalata a közoktatás területén – nincsenek ellenvetései a módszerek tekintetében. Az állami iskolák finanszírozása ezért alacsonyabb, mint az egyháziaké. Ezért nyomorítják meg a napi munkát a használhatatlan egységes tankönyvekkel, teremtenek káoszt az egyébként is kritikán aluli, ráadásul folyamatosan változó szabályozással. Ezért nyirbálták meg az iskolavezetők jogait, csorbítva ezzel az autonómiát. Ezért veszik el a fenntartói jogokat a helyi közösségektől, az önkormányzatoktól” – áll a Tanítanék közleményében.

Szerintük az állam képviselője arcul csapott mintegy százötvenezer állami alkalmazottat, másfél millió diákot és családjaikat, az ezekben az iskolákban folyó oktató-nevelő munkát és a tanulás során tett erőfeszítéseket. Megkérdőjelezte a magyar állampolgárok, szülők és diákok lelkiismereti szabadságát.

Azt, hogy ez egy szisztematikus tervsorozat, szerintük igazolják a legutóbbi Magyar Közlönyben megjelentek is, miszerint a hatalmas állami források felhasználásával felújított Múzeum utcai Károlyi-Csekonics-palotát ingyen adják át a református felsőoktatásnak.

„Történik mindez Magyarországon, Európa közepén, a 21. század elején, három évtizeddel a rendszerváltás után. A kormány fittyet hány a (saját gyártású és folyamatos átalakítás alatt álló) Alaptörvényére, mely szerint hazánkban mindenkinek joga »a vallás vagy más meggyőződés szabad megválasztása«, illetve a köznevelési törvénybe foglaltakra, mely szerint tiszteletben kell tartani »a gyermek, a tanuló, a szülő, a pedagógus vallási, világnézeti meggyőződését«. Mindezek szerint az ideológiailag semleges oktatáshoz mindenkinek joga van! Vagy csak eddig volt? Diákok, szülők, kollégák! Mit nem tehetnek még meg velünk?” – zárul a közlemény.

Forrás: 168 óra