A cafetéria-juttatás mellett bérpótlékokkal is ösztönzik a dolgozókat a Videoton kaposvári gyárában. A cégvezetés családi és sportnapokat is szervez a munkavállalóknak, de tesznek azért is, hogy a munkakörülményeket folyamatosan javítsák. Ennek is köszönhető, hogy a vállalat az Év Munkáltatója címet kapta meg Kaposvár Önkormányzatától a Somogy Megyei Kereskedelmi és Iparkamara, valamint a Magyar Szakszervezetek Szövetsége ajánlása alapján – írja a somogytv.hu.

A somogyi megyeszékhelyen az országban egyedülálló módon már két éve díjazzák a legjobb munkáltatót. Kaposvár önkormányzata számára fontosnak, hogy jutalmazza a városlakókat foglalkoztató cégeket - mondta Szita Károly, polgármester.

Szita Károly, polgármester, Kaposvár:
- A munkahelyeket nem mi adjuk, a munkahelyeket nem mi teremtjük, a munkahelyi légköröket sem mi alakítjuk ki. Hanem olyan emberek ,akik a saját vállalatuk működtetése mellett fontosnak tartják azt, hogy másoknak lehetőséget adjanak a boldogulásra.

Az Év Munkáltatója elismerést ezúttal a Videoton kaposvári gyára kapta a Somogy Megyei Kereskedelmi és Iparkamara, valamint a Magyar Szakszervezetek Szövetsége regionális szervezete javaslata alapján.

Svajda József, régiós elnök, MSZSZ:
- A várossal, polgármester úrral közösen már régóta harcolunk az alacsony bérek ellen. Most úgy tűnik, hogy már kezd sikeres lenni. Ez az egyik, hogy tisztességes bérek legyenek, ez a szakszervezet egyik feladata. A másik, ha megfelelők a körülmények, megfelelő légkör legyen, megfelelően bánjanak az emberekkel, itt kiemelném, hogy a bér mellett ez a legfontosabb.

Ezért sokat tesz a Videoton vezetősége is - emelte ki Pálca Levente, a cég ügyvezetője.

Pálca Levente, ügyvezető, Videoton Elektro-PLAST Kft.:
- Nagy megtiszteltetés számunkra, nagyon örültünk már magának a jelölésnek és a díjnak is. Nagyon sokat teszünk a munkavállalóinkért, nemcsak a fizetésekről kell beszélni. Az előző egy, másfél évben nagyságrenddel, több mint 20 százalékkal nőttek a fizetések. Ez egy dolog, ez önmagában kevés lenne. Folyamatosan kell a munkakörülményeket javítani.

Az ünnepségnek helyet adó csarnok például néhány éve még egy sötét helyiség volt, mostanra azonban sokkal kellemesebbé tették és ügyelnek a tisztaságra is - tette hozzá Pálca Levente, aki kiemelte, más intézkedésekkel is igyekeznek javítani a munkakörülményeken.

Pálca Levente, ügyvezető, Videoton Elektro-PLAST Kft.:
- Vannak olyan csarnokrészeink, ahova telepítettünk klímákat, hogy a dolgozóknak ne 30-35 fokban kelljen nyáron dolgozniuk, hanem egy kellemesebb, 25-26 fokban kell dolgozni. Mindenképpen próbálunk biztosítani különböző sportolási lehetőségeket a munkavállalóinknak, például a hölgyeknek pilatest itt helyben, egy termet biztosítunk heti két alkalommal van lehetőségük pilatesre menni. Aminek nagyon is örülnek a hölgyek.

A férfi dolgozóknak pedig labdarúgási lehetőséget biztosítanak, a cégcsoport üzemei közötti bajnokságban pedig rendre diadalmaskodnak a kaposvári Videoton focistái.

Kovács István:
- Nagyon barátságos légkör, sok motivációs tényező van itt. Segítik az embert az egészségügyi szűrések, ösztönzőrendszer van, bónuszok. Családi napok.

Ezeknek a lehetőségnek köszönhetően pedig nő a hűséges, a cégnél maradó dolgozók száma - vallják a vállalat vezetői és dolgozói.

Forrás: somogytv.hu