Magyarországon a tavalyi évben közel kétszer annyian vonultak nyugdíjba, mint ahányan beléptek a munkaerőpiacra. Az alacsony reprodukciós ráta és a nagymértékű kivándorlás egyre súlyosabb helyzetbe hozza a magyar munkaadókat. Az idei harmadik negyedévben Magyarországon a munkanélküliség 4,9 százalékon állt, ami 3,7 százalékkal alacsonyabb az ugyanebben az időszakban mért uniós átlagnál. Sajnálatos ugyanakkor, hogy a hazai munkakeresők majdnem fele nem rendelkezik semmilyen szakképesítéssel, ezáltal a magánszektor munkaerőpiacára nehezen integrálhatók. Ezzel párhuzamosan a betöltetlen álláshelyek száma kifejezetten magas: becsléseink szerint 100-200 ezer közötti üres pozíció lehet a versenyszférában, melyek közül sokat meg sem hirdetnek a munkaadók, mivel tudják, hogy nem találnának megfelelő szakembert az adott feladatra. A szakképzett, illetve a felsőoktatásban diplomát szerző fiatalok a jobb megélhetési körülmények reményében jelentős arányban vállalnak munkát külföldön, ennek következtében űr keletkezik az itthoni munkaerőpiacon – írja a Világgazdaság.

A munkaerőhiány felszámolására azonnali megoldásokat kell keresni a gazdasági stabilitás fenntartásának érdekében. A reálbérek emelése a munkavállaló számára épp olyan fontos, mint az adóterhek csökkentése a munkáltató részére. A munkáltatói járulékok mérséklése lényegi eleme a foglalkoztatási problémák kezelésének, ezt felismerve a nemzetgazdasági tárca már kidolgozott egy járulékcsökkentési javaslatot.

Megvalósítandó célkitűzésként tartjuk számon a közfoglalkoztatottak számának csökkentését és a versenyszférába való áthelyezésüket, azonban az érintettek számára oktatási és lakhatási lehetőségeket kell biztosítani, amelyekkel a szakképzett munkaerő létszámának és az országon belüli mobilitásnak a növekedését kívánjuk elérni. A munkaerőhiány és a munkanélküliség különböző módon érinti az ország egyes régióit: a legsúlyosabb hiányban a gazdaságilag fejlettebb területek, mint például a Nyugat-Dunántúl, Budapest és környéke szenvednek, míg az északi és alföldi régióban még mindig a munkanélküliség jelenti az igazi problémát. A potenciális munkavállalók országon belüli mobilitásának javítása enyhíthetné a kialakult helyzetet.

A munkaerőhiány kialakulásában kétségtelenül szerepet játszanak az aktuális demográfiai trendek. Nyilvánvaló, hogy a népességcsökkenés megállítása nem egyszerű folyamat, de mérsékelhető, hosszabb távon meg is fordítható. A magyar kormány a családok gyermekvállalási kedvének növelésére több programmal is előállt, de a gyakorlati eredmények csak hosszabb távon lesznek majd érzékelhetők. Mindazonáltal a magasabb születésszám önmagában nem jelent megoldást. A külföldi munkavállalás arányának csökkentése az egyik legjelentősebb feladat, melyet leginkább európai uniós szinten is versenyképes juttatásokkal, lakhatási támogatásokkal és pozitív jövőkép biztosításával lehet elérni.

A jövő munkaerőpiaca és Magyarország versenyképessége szempontjából az alapfokú oktatásban megszerzett tudásnak kiemelt jelentősége van. A magyar diákok nemzetközi összehasonlításban átlag alatt teljesítenek az olvasás, az írás és a matematika területén, nem beszélve a digitális írástudásról, mely téren a magyar gyerekek a sereghajtók között vannak az OECD PISA felmérése szerint. Ez utóbbi a munkahelyek egyre erőteljesebb digitalizációjával párhuzamosan már különösen komoly problémaként jelentkezhet a jövőben. Ráadásul ez a kedvezőtlen helyzet tendenciának tűnik, amit nem elég megállítani, vissza is kell fordítani.

Elengedhetetlennek tartom továbbá, hogy az alapfokú oktatásban a gyermekek már kompetenciaalapú képzésben részesüljenek a „4K rendszer” – kreativitás, kommunikáció, kooperáció, kritikai gondolkodásmód – előtérbe helyezésével. A természettudományos és idegen nyelvű – mindenekelőtt angol – képzések fejlesztése is nélkülözhetetlen ahhoz, hogy a diákok a későbbiekben versenyképesek legyenek a munkaerőpiacon.

Az oktatás minőségének javítása mellett fontos a minőségi oktatáshoz való széles körű, diszkriminációmentes hozzáférés is az élethosszig tartó tanulás érdekében. A munkaerőhiány kezelésére adott javaslatcsomagunk egyik eleme – a kulturálisan beilleszthető, szakképzett külföldi munkaerő bevonása – nagyobb hangsúlyt kapott a médiában az elmúlt hónapokban. A külföldi munkavállalók „importálása” volt a legérdekesebb téma sokak számára, ugyanakkor az MGYOSZ által javasolt eszközök között nem szerepelt és ma sem szerepel 250 ezer külföldi szakember azonnali alkalmazása a magyar munkaerőpiacon. Mindazonáltal a szakképzett, kulturálisan azonos hátterű, külföldről érkező munkavállalók bevonása rövid távon hozzájárulhat a kvalifikált munkaerő hiányának enyhítéséhez. Az elmúlt időszakban több szektorban tapasztalhattunk béremeléseket, ez szintén segíthet a munkaerőhiány enyhítésében.

A javaslatcsomag pontjai egy komplex egységet alkotnak, ennek értelmében az akciók együttes alkalmazása hozhat érdemi javulást a kialakult helyzetben. Tehát valamennyi rövid és hosszabb távú javaslat alkalmazását szükségesnek tartjuk annak érdekében, hogy a munkaerő-kínálat és -kereslet egyensúlyba kerüljön. A minőségi munkaerő biztosításával az ország nemzetközi versenyképessége is javul.

Forrás: Világgazdaság