Mintegy 6,4 milliárd forintos beruházással 300 munkahelyet teremt a japán SIIX Corporation elektronikai vállalat Nagykőrösön, amelyhez a kormány 1,3 milliárd forintos vissza nem térítendő támogatást ad - jelentette be a külgazdasági és külügyminiszter szerdán.

Szijjártó Péter elmondta, a SIIX Corporation döntően az autóipar számára termel, az elektronikai gyártási szolgáltató szektorban a világ 13. legjelentősebb vállalata, Japánban az első. Magyarország egyik legfontosabb gazdaságpolitikai célja, hogy a keletről nyugatra áramló tőkét megállítsa az országban, erről szól a keleti nyitás. Adatai szerint Közép-Európában Magyarországra érkezik a legtöbb távol-keleti tőke.

A kormány 7 stratégiai megállapodást kötött japán vállalatokkal, a szigetország a második legfontosabb kereskedelmi partner a Távol-Keletről, idén nyolc hónap alatt 8 százakkal nőtt a kétoldalú kereskedelmi forgalom - ismertette a miniszter. Kodzsi Janasze, a SIIX Corporation igazgatója elmondta, a tervek szerint az új egység 2017 harmadik negyedévében kezdi meg működését. Az új gyárban ipari, autóipari és háztartási gépek elektronikus részegységeit gyártják majd. Az Európában több mint 40 éve jelen lévő SIIX Corporation forgalma évi 2,2 milliárd dollárra tehető, a vállalat több mint 10 ezer munkavállalót foglalkoztat, világszerte - a nagykőrösi beruházással együtt - 12 gyárat üzemeltet.

A 16 800 négyzetméteresre tervezett nagykőrösi gyártóegység az európai partnerek outsourcing és logisztikai igényeit elégíti majd ki. Földi László országgyűlési képviselő szerint a 300 új munkahely létrehozása óriási érték. Elmondta, a mostani beruházás bejelentése is mutatja, a kormány nem hagyta cserben Pest megyét, a nagykőrösi-ceglédi járás területét, ahol "szűken mérik a pénzt", és szükség van kormányzati segítségre.

Még több támogatást kaphatnak a multik

A külgazdasági és külügyminiszter beszámolt arról is, hogy január elsejétől átalakul a befektetésösztönzési rendszer. A jövő évtől már nemcsak a munkahelyek létrehozása alapján lehet költségvetési támogatást kapni a beruházásokra, hanem a technológiai színvonalat és a hozzáadott értéket is figyelembe veszik. A költségvetési források akkor is rendelkezésre fognak állni, ha a vállalat új típusú technológiát hoz Magyarországra és megtartja a már meglévő munkahelyeket.

A képzési támogatások rendszerét úgy alakítják át, hogy elérhető legyen a részmunkaidőben dolgozók számára is, emellett egyszerűsítik az adminisztrációt és mérséklik a bürokratikus terheket. A külgazdasági és külügyminiszter ismertette, 151 japán vállalat van jelen az országban, közülük 46 gyártókapacitással is rendelkezik. Mintegy 30 ezer embernek adnak munkát, és a legfejlettebb technológiai színvonalon termelnek.

Forrás: napi.hu