Az ön főnökének mi a fontosabb: hogy domináns legyen az irodában, vagy hogy szeressék az alkalmazottai? Egy egyetemi professzor szerint szituációtól függően mindkét technika beválhat – írja a HVG.

 „A domináns vezetők kijelölnek egy célt, követnek egy víziót” – mondja John K. Maner egyetemi professzor, amíg azok, akik szeretnék, hogy alkalmazottaik kedveljék őket, inkább a csoport vízióját igyekeznek megvalósítani. A prof azt kutatja, hogy az evolúció során, hogyan alakult az emberek viselkedése és jöttek létre különböző hierarchiák a társadalom egyes csoportjaiban. A domináns vezetői típus gyökerei sokkal mélyebbre nyúlnak vissza és korántsem csak az emberre jellemzőek.

„A főemlősök esetében jellemzően a legnagyobb és legerősebb mindig kivívta magának a vezető szerepet, azonban ez nem mindig így történt az ember esetében: olykor mások csodálata és szeretete is elég volt a csúcsra töréshez” – mondja a szakember. Kérdőívek és szimulált szituációk segítségével Maner arra jutott, hogy amíg a domináns típusba tartozó vezetők szeretnek minél többet és hangosan beszélni, addig a „szeretetre utazó” vezetők inkább figyelnek és szintetizálják a csoport más tagjainak megnyilvánulásait.

A domináns vezetők begyűjtik a hasznos információkat, és a tehetséges tagokat elszigetelik a csoporttól. Figyelnek rá, nehogy kiemelkedjenek, és belsőségesebb kapcsolatba kerüljenek alárendeltjeikkel. „Céljuk, hogy mindent az ellenőrzésük alatt tartsanak, amíg a másik típus csak a saját szakterületén törekszik vezető szerepre” – mondja Maner a The New York Times-nak.

Az amerikai elnökválasztás jelöltjei tökéletes példát nyújtanak a két típusra: amíg Trump a domináns egyedet testesíti meg, addig Clinton inkább az emberek szeretetére, mint tiszteletére apellál. De az üzleti életben is találni tipikus példákat. Steve Jobs erőszakos, kompromisszumot nem ismerő jelleme igazi domináns vezetőre vall, amíg a Warren Buffet kevésbé rámenős viselkedése az utóbbi kategóriába esik a professzor megítélése szerint.

Mindent összevetve Maner szerint a pajtáskodó vezetői stílus sokszor kifizetődőbb a nyugati kulturális berendezkedésben, de gyorsan hozzáteszi: van, hogy a domináns típus válik a szervezet javára. Ha például határozottan meg van, hogy milyen irányba kell vinni egy céget, és a cél, hogy mindenkit ennek a törekevésnek vessenek alá, akkor ott nincs alkalmasabb a domináns vezetőnél. Ugyanígy válság helyzetben is ő a nyerőbb, ilyenkor nincs idő brainstormingolni. Amíg a legtöbb vezető besorolható az említett két típusba, addig a legjobbak a szituációnak megfelelően tudják váltogatni a két vezetési technikát.

Forrás: HVG