Magyarországon a munkahelyek 12%-a, mintegy 513 ezer ember munkája lenne kiváltható robotokkal – ezt mutatják a GVI friss kutatásának eredményei.

A szerzők abból indulnak ki, hogy az automatizálás nem minden szakmát érint ugyanolyan mértékben. Robotokkal, illetve számítógépes programokkal elsősorban a rutin fizikai és szellemi munkák helyettesíthetőek teljes mértékben.

Ennek alapján összesen 55 olyan foglalkozást találtak, amely a meglévő technológiák bevezetése esetén teljes mértékben kiváltható lenne Magyarországon.

Ezek a szakmák a legesélyesebbek:

  • textilipar
  • élelmiszergyártás és -tartósítás
  • gépgyártás
  • adatrögzítés, könyvelés, különböző nyilvántartások kezelése
  • festés, burkolás, kőművesség, tetőfedés
  • eladó, ellenőr valamint a takarító

Az automatizálható munkahelyek aránya az összes foglalkoztatotthoz viszonyítva országosan 12 százalék, de igen nagy regionális eltérésekkel.

Budapest esetében az arány 10 százalék, a vidék esetében pedig 13 százalék, azaz az automatizálás foglalkoztatottságra gyakorolt hatása nagyobb mértékben fog érvényesülni a vidéki járásokban, mint a fővárosban.

Az automatizálhatóság szempontjából legkevésbé érintett megye Tolna, Baranya és Csongrád megye, ahol ez a munkahelyek 11 százalékát érintheti.

Forrás: 24.hu