A Máv-Start 1,9 milliárd forintos szerződést kötött munkaerő kölcsönzésére a Pannon-Work Személyzeti Szolgáltató Zrt.-vel. A vasútvállalat ezzel megkönnyíti a dolgát, mert nem a Máv-nak kell vadásznia az emberekre, miközben a dolgozóknak meg kell elégedniük a kölcsönzött lét nagyobb kiszolgáltatottságával. A Máv elsősorban a járműjavítás és a karbantartás területén hiányzó szakembereket igyekszik pótolni, de a forgalmistákból még így is kevés van – írja a HVG.

A Máv-Start tavasszal írt ki közbeszerzést, amelyben több tucat szakmát jelölt meg, amelyre két éven át megoldást kell nyújtania a munkaerő-kölcsönzőnek. Ezek között szerepelt a lakatos, az elektroműszerész, a gépgyártásban is keresett CNC-megmunkáló, de a Máv-nak szüksége van raktárosokra, takarítókra, kamionsofőrökre, sőt adminisztrátorokra vagy éppen műszaki fordítóra is. A nyertesnek napi 15-20 ezer forintot kell fizetnie, ha a szükséges munkakört mégsem tudja betölteni.

A tenderre ketten pályáztak, a magyar tulajdonban lévő Pannon-Work mellett a részben lengyel Prohumán 2004 Kft. A Pannon-Work meghatározó tulajdonosa Homonnay Géza, aki számos vállalkozásban érdekelt, legutóbb akkor került szóba, amikor a Budapest Taxit felvásárolták.

A Máv-Start számára az 1,9 milliárd forint ugyanakkor csak csepp a tengerben, hiszen tavaly már a 70 milliárd forintot is meghaladta a bérekre, juttatásokra és járulékokra kifizetett összeg. A cég átlagosan 14 ezer embert foglalkoztat.

A kölcsönzés ráadásul csak egy részét oldja meg a munkaerőhiánynak, hiszen azoknak, akik közvetlenül vesznek részt a közlekedésben, több vizsgát is le kell tenniük, amelyek önmagukban 3-6 hónapig is eltartanak. Ilyenek például a piros sapkás forgalmisták vagy a váltókezelők, akiknek forgalmi vizsgát kell tenniük, de az indulók közül sokan elbuknak. Ha pedig egy meghatározott állomáson kerülnek szolgálatba, ahhoz még az úgynevezett önállósító vizsgán is meg kell felelniük. Így nem csoda, ha például a budapesti igazgatóságon óriási a hiány ezeknek a szakmáknak a képviselőiből.

Forrás: HVG