Nem valósultak meg a követeléseik és a kormányzati ígéretek sem lassan egy évvel a miskolci tanárlázadás után - írta nyílt levelében a Tanítanék Mozgalom és több szakszervezet helyi képviselője. Most arra kérnek mindenkit, csatlakozzanak a nyílt levélhez és küldjék el panaszaikat az oktatásért felelős minisztériumoknak és a Kliknek is – olvasható a HVG-ben.

„Miskolc újra megszólal” - írta szerdán nyílt levelében a Tanítanék Mozgalom és több tanári szakszervezet is. Azt írták, közel egy évvel a miskolci tanárlázadás után nemcsak a követeléseik, hanem a kormányzati ígéretek sem valósultak meg.

A kormányzat átszervezte a Kliket és létrehozta a Köznevelési Kerekasztalt, de a strukturális változtatások helyett csak hangulatjavító intézkedésekkel álltak elő - közölték. 

„Az oktatás irányítói, vezetői azonban mostanra már a tavasszal tett engedményeket is megkérdőjelezik, s a jogszabályváltozások szövevényében, a rendszer egészében egyfajta lopakodó visszarendeződés tapasztalható. A centralizált struktúra változatlanul alkalmas arra, hogy elfedje a forráskivonást az oktatásügyből, és tovább mérgezze az autonóm, egészséges működést. Úgy tapasztaljuk, hogy egyre több intézményvezetőt elsősorban a fölöttes akaratnak való megfelelési kényszer vezérel” - írták.

Az aláírók szerint nem csökkentek a diákok és osztályfőnökök, munkaközösség-vezetők terhei, nem törölték el több helyen a pedagógusok kötelező benntartózkodását és a kötelező munkaidő nyilvántartást és több mint 1300 tanárt kizártak abból a lehetőségből, hogy más fizetési fokozatba sorolják át őket, ha kevesebb mint hét évük van hátra a nyugdíjkorhatárig. 

A szakképzésben egyre nehezebb tanulni és tanítani is, elmaradt a nevelést és oktatást közvetlenül segítő munkatársak bérének rendezése, a valódi problémák helyett pedig olyan gumicsontokat dobnak eléjük, mint a 30 perces órák, a 9 órás tanításkezdés vagy a szünidők rendjének átszervezése - áll a nyílt levélben.

„Miskolc újra megszólal, mert továbbra is elégedetlen a hatalom oktatáspolitikájával!” - írták. Az oktatás iránt elkötelezett szervezeteket és magánszemélyeket arra kérték, csatlakozzanak a nyílt levélhez, és az oktatás helyzetével kapcsolatos észrevételeiket és javaslataikat juttassák el minden lehetséges csatornán az illetékesekhez, többek között az Emmihez, az NGM-hez és a Klikhez.

Forrás: HVG