Egyszer már megpróbálta Kelet-Európa, hogy önként és dalolva végezte el azt a munkát, ami a nyugatnak már nem volt elég produktív, lakosainak pedig több évszázadnyi lemaradás és szegénység lett a jutalma. Úgy látszik, az újabb ipari forradalom hajnalán hasonló lelkesedéssel vetnénk rá magunkat a most még vonzónak tűnő morzsákra, miközben a szakemberek szerint valódi felzárkózást csak a széles körű, komplex tudást fejlesztő, hosszú távú befektetés hozhat – írja a profit7.hu.
Dózsa György parasztfelkelése után kemény megtorlás jutott osztályrészül a magyar társadalom legalsó rétegeinek, az új adók mellett a kötelező robot és a röghöz kötés is jelentősen nehezítette az életet. Érdekes módon azonban az Elba folyótól keletre hasonló intézkedések születtek a 16. század folyamán olyan államokban is, ahol nem lázadtak fel a parasztok, vagyis felmerül a kérdés, a többiek miért követték oly buzgón a magyar példát.
Történészek szerint az úgynevezett második jobbágyság kialakulásáért javarészt a fejlődő kontinentális munkamegosztás tehető felelőssé. Ahogy nyugaton a kereskedelem és az ipar előretörésével egyre több paraszt állt bérmunkásnak a városokba, úgy okozott egyre nagyobb gondot a lakosság élelmiszerellátása. A kontinens keleti részének nemesei és földesurai – látva az ígéretesnek tűnő piaci rést – ráálltak a nagyüzemi mezőgazdaságra, és a nagyobb haszon reményében törvényekkel láncolták magukhoz a munkaerőt.
A merev szabályozás nálunk egészen az 1848-as szabadságharcig életben maradt, és bár a történelem viharai hosszú időn keresztül ellehetetlenítették annak betartatását, így is sikerült sokáig megakadályoznia a kapitalista gazdaság és a polgárosodás kialakulását, az így összeszedett több évszázados lemaradást pedig a térség országainak még a mai napig sem sikerült teljesen leküzdeni.
Mesterségem címere: olcsó munkás
Ötszáz évvel ezelőtt azért lett a brit parasztból bányász, mert a tőke átpártolt a termelékenyebb, jövedelmezőbb iparágakba, és vitte magával a munkahelyeket is. A szektorok közötti átjárhatóság abban az időben nem okozott problémát, hiszen az a kéz, mely a kapát lendítette, ugyanúgy képes volt a csákányt is mozgatni.
Napjainkban azonban utóbbi helyzet gyökeresen megváltozott. A technológiai fejlődéssel megszülető új iparágak egyre kevésbé tudnak mit kezdeni az alacsonyan képzett munkaerővel, és ahogy csökken az automatizálás költsége, úgy zuhan majd az egyszerű, kétkezi munkával elérhető bér mértéke is – hiszen a vállalatoknak csak addig éri meg munkást foglalkoztatni, amíg az őt helyettesítő gép drágábban termel.
Kulcsfontosságú megérteni, hogy amikor a közgazdászok és oktatáskutatók az emberi tőke fejlesztésének lehető legmagasabb szintjét szorgalmazzák, akkor az nem a kisemberek lenézéséről, elitizmusról, vagy a munka becsületének tagadásáról szól. Épp ellenkezőleg, hiszen az ilyen törekvések mind a társadalom szegényebb rétegeinek felemelkedését, ezáltal pedig a nemzet és a lakosok életszínvonalának európai szintre történő felzárkóztatását szolgálják.
Már most is tanulni a legjobb befektetés
Az úgynevezett kereseti hozam azt mutatja, hogy egy bizonyos képzési szint eléréséhez szükséges ráfordításhoz – legyen az állami vagy önköltséges – hogyan aránylik az azzal elérhető többletkereset. Varga Júlia, a Magyar Tudományos Akadémia Közgazdaságtudományi Intézetének munkatársa a múlt héten tartott 54. Közgazdász Vándorgyűlésen előadásában elmondta, Magyarországon most is jelentős különbségek vannak a középfokú és felsőfokú végzettségűek közötti kereseti hozamokban.
Kevés olyan befektetés akad manapság, mely akár kevesebb mint egy év alatt kitermelheti a költségét, a felsőoktatás azonban hazánkban ilyen. Talán még beszédesebb a Gazdasági Együttműködési és Fejlesztési Szervezet 2013-as adatain alapuló ábra, melyből kiderül, hogy Magyarországon a felsőfokú végzettségűek átlagosan több mint kétszeresét viszik haza a középfokon képzettekhez képest. Ennél nagyobb előnyt az OECD-ben mindössze három, dél-amerikai tagállamban jelent a diploma, de mindezek ellenére az egész szervezetben Magyarországon a legdrágább a jövedelem arányában a felsőoktatás, és folyamatosan csökken a felvettek száma is.
De hát hatalmas az igény a szakmunkásokra…
Matolcsy György jegybankelnök a vándorgyűlésen megtartott előadásában arra kereste a választ, hogy honnan lesz meg a magyar gazdaság második 100 milliárd eurója, vagyis hogyan duplázzuk majd meg a hazai gazdaság teljesítményét. Meglátása szerint a helyzet kulcsa az új selyemút, vagyis az Ázsiába irányuló kereskedelem ellátási láncába való bekapcsolódás, azon belül is elsősorban a német ipari fejlesztési terv által gerjesztett igények kiszolgálása.
A német cégeknek valóban sok –és egyre több – munkahelyet köszönhetünk, melyek főként a multik hatalmas üzemeiben jöttek létre. Gazdaságunk egyre szorosabban kapcsolódik az európai óriás teljesítményéhez, sőt, egy-egy nagyobb vállalatuk időszakos problémáit már makroszinten is érezni lehet hazánkban. Azzal is tele vannak a hírek, hogy a magyar cégek jelentős része szintén munkaerőhiányra panaszkodik, mert – az általuk kínált bérért – nem találnak dolgozót az üzemekbe, a gépek mellé. Miért lenne hát eretnekség, ha igyekeznénk kiszolgálni ezeket a nagyon is valós igényeket, és a lehető leggyorsabban szakmát adnánk az emberek kezébe, hogy dolgozni tudjanak?
Erre a kérdésre többen is keresték a választ az ország legnagyobb közgazdászszakmai találkozóján. Varga Júlia például arról is beszélt, hogy a cégek jelenlegi igényei aligha jelentenek követendő iránytűt a felsőoktatás céljainak meghatározásához, hiszen csak 10,5 százalékuk rendelkezik 2-3 éves időtávra szóló üzleti tervvel, míg mindössze 5,9 százaléknak (!) van legalább 5 évre előre elképzelése arról, mit szeretne elérni. Ehhez képest a most pályaválasztás előtt álló diákok csak hosszú évek múltán jelennek majd meg a munkaerőpiacon, ahol további évtizedeket kellene hatékonyan eltölteniük.
Lannert Judit, a Tudásmenedzsment és Oktatáskutató Központ senior kutatójának előadásából többek között kiderült, hogy a jelenlegi diákok által végzett munkák 60 százaléka ma még nem is létezik, tehát ha valaki azt mondja, hogy egyetlen szakma megszerzése biztos megélhetést jelent majd, az valószínűleg alaposan téved. Sokkal rövidebb időtávban is látszik, hogy a jövő egyre kevésbé találja majd a munkapad mellett a munkavállalókat, hiszen a Világgazdasági Fórum előrejelzései szerint a 2020-ra várhatóan legkeresettebb készségek között olyanokat találunk, mint a komplex problémamegoldás, a kritikai gondolkodás, a kreativitás, az érzelmi intelligencia, vagy a tárgyalóképesség. Csupa olyan ismeret, melyet nemhogy a szakiskolák, de a magyar oktatási rendszer nagy általánosságban véve is figyelmen kívül hagy.
Boda György, a Budapesti Corvinus Egyetem docense arra figyelmeztetett, hogy bár az iparnak alacsonyabb a létszám- és képzettségigénye, mint mondjuk a nem anyagi szolgáltatásoknak, annak fejlődésével ugyanúgy növekszik az igény a magasabban képzettek iránt, az oktatás elhanyagolása mellett pedig idővel ezeknek a követelményeknek nem fog tudni megfelelni a gazdaság. A szakember azt is megjegyezte, hogy a tudástőke tapasztalható csökkenése csapdahelyzetbe vezeti az országot, hiszen nem lesz meg a képességünk arra, hogy a multik leállása vagy a saját fejlődési igény felerősödése esetén megoldjuk az elénk kerülő problémákat.
Nem mindenki való egyetemre
Tény, hogy nem mindenki termett arra, hogy mérnök, tanár vagy közgazdász legyen. Nemzetközi kutatásokból – így az egyre aggasztóbb eredményt hozó PISA felmérésekből – azonban egyértelműen látszik, hogy jelenlegi oktatási rendszerünk még a tanulás és fejlődés iránti motivációt is gyökeresen kiírtja a gyerekek elsöprő többségéből, miközben diszkriminál a hátrányosabb helyzetű diákok irányában.
A szakmának már évek óta rendelkezésére állnak azok a legjobb gyakorlatok – így a projektalapú tanmenet, vagy a kiterjedt koragyermekkori edukáció -, melyekkel a legtöbb probléma kiküszöbölhető lenne, és melyek nemcsak nagyságrendekkel hasznosabb, modern tudással vértezhetnék fel a diákokat, de élvezetesebbé is tehetnék a tanulás folyamatát. A hazai kutatók szerint ezek alkalmazásához egyrészt a GDP arányában rendkívül alacsony oktatási ráfordítások jelentős növelésére, valamint a már évtizedekkel ezelőtt is elavult, de a pedagógusképzésben még mindig domináns elvek kisöprésére lenne szükség.
A cselekvés már csak azért is sürgető, mert ha most azonnal érkeznének is a szükséges, átfogó reformok, egy-két évtizedbe biztosan beletelne, mire gyökeres változást sikerülne elérni, miközben a technológiai környezet egyre gyorsabban fejlődik. Az országot lemaradó termelékenységre kényszerítő tétlenség ugyanakkor – ahogy Boda György fogalmazott – a „harmadik jobbágyság” korát hozhatja el.
Forrás: profit7.hu
