Jövő júliustól minden olyan számla adatai beérkezhetnek az adóhivatalhoz, amelyek százezer forintnál nagyobb összegű adót tartalmaznak. A szakértő szerint azonban ennek aligha lehet gyakorlati haszna, csak a bürokráciát növeli – írja az mno.hu.

Az online pénztárgéphez és az elektronikus közútiáruforgalom-ellenőrző rendszerhez (ekáer) hasonlóan várhatóan a cégek számlázásának most felvetett adóhatósági bekötése sem fehéríti érdemben a gazdaságot, különben az már patyolattiszta lenne – mondta a Magyar Nemzetnek Angyal József. Az okleveles adószakértő azzal kapcsolatban állította ezt, hogy a Magyar Idők megírta: jövő júliustól minden olyan számla adatai beérkezhetnek majd elektronikus úton a Nemzeti Adó- és Vámhivatalhoz (NAV), amelyek 100 ezer forintnál nagyobb összegű adót tartalmaznak. A szakértő rávilágított: akkor lenne szó valóban a feketegazdaság elleni küzdelemről, ha a NAV adóbevételei nőnének, de helyette csak a bírságok összege gyarapodik. Úgy látja, ez egy újabb átgondolatlan ötlet, amely olyan adminisztrációs pluszterhet jelentene az öt-tíz fős kis cégeknek, hogy attól csődbe is mehetnek. Legfeljebb azoknál a nagyobb vállalatoknál kivitelezhető az átállás, ahol van külön számlázási és szoftverfejlesztési osztály, de értelme ott sem lenne sok. Angyal József szerint nyoma sincs a 2011-ben meghirdetett 500 milliárd forintos bürokráciacsökkentő programnak, a NAV pedig ahelyett hogy segítené, inkább bírságolja, rettegésben tartja a vállalkozásokat.

Mint mondta, az általános forgalmi adó esetében nem éves, hanem jelenleg is havi bevallás van érvényben, így az adóhivatalt az aligha segíti a fiktív számlák és a nagy kárt okozó áfacsalások leleplezésében, ha két héttel hamarabb vagy akár azonnal látja a számlázási adatokat. Az adószakértő kifejtette, hogy gyakorlati jelentősége annak sincs, hogy az eddigi egymillió forint helyett most már 100 ezer forintnyi adótartam felett lát rá a hivatal a számlaadatokra, így ebbe a körbe már a 400-500 ezres számlák is beletartoznak. Szerinte a megoldást egy ingyenes, a NAV honlapjáról letölthető elektronikus számlatömb jelentené, amely segítené a nyomon követhetőséget és a számon kérhetőséget, mégsem róna felesleges pluszterhet a versenyszférára.

– Adatdömpingre készülhet jövő júliustól a NAV, de ma már annyi adózással kapcsolatos információ hozzáférhető, hogy a szervezetnek feladata és kötelessége is rávilágítani az összefüggésekre – fogalmazott lapunknak, a szakértővel ellentétben derűlátóan, a Magyar Kereskedelmi és Iparkamara (MKIK) elnöke. Parragh László emlékeztetett, ezt a lépést az MKIK már jó ideje szorgalmazza, és a feketegazdaság visszaszorításában bízva várja a fejleményeket. Úgy látja, kulcsfontosságú kérdés lesz, ezzel a lépéssel valóban sikerül-e sarokba szorítani a fantomcégeket. Az áfacsalások kapcsán lapunknak a következő példát hozta fel: ha a legkisebb falu legkisebb üzletében eladnak egy pohár tejfölt, akkor azt az elektronikus pénztárgépen keresztül a NAV azonnal látja. Ha viszont egy lakótelepi lakásban létrejön egy kft., amely elad tízkamionnyi cukrot, és annak az áfájával az érintettek elkezdenek trükközni, arról a hivatal nem szerez tudomást (legfeljebb akkor, amikor a pénz már eltűnt). Parragh állítja, ha minél több számlacselekmény jelenik meg a rendszerben, jóval könnyebb lesz a jövőben kiszűrni az ilyen és ehhez hasonló eseteket.

A jövő júliusra időzített, az ekáert is érintő változásokról a Nemzetgazdasági Minisztérium helyettes államtitkára beszélt a Magyar Időknek. Tamásné Czinege Csilla elmondta: 2017 nyarától az lesz a változás, hogy az adóhivatal nemcsak a kamionnal való szállítás idejét, helyét, útvonalát ismeri meg azonnal, de látni fogja az ügyletről szóló számla tartalmát is.

Forrás: mno.hu