Az üzleti és a fogyasztói bizalom is romlott augusztusban, ezzel idei mélypontjára esett a GKI konjunktúraindexe. Az üzleti szférán belül mind a négy vizsgált ágazat várakozása kisebb-nagyobb mértékben romlott. Az ipari bizalmi index számottevően csökkent: egyaránt romlott az elmúlt időszaki termelési helyzet megítélése és a közeljövőre vonatkozó kilátás is. Kedvezőtlenebbé vált a belföldi rendelésállomány és a készletek megítélése is.

Az építőipari bizalmi index hároméves mélypontra süllyedt a kormányzati lakásprogramok ellenére. A magasépítőcégek kilátásai a GKI szerint számottevően romlottak, míg a mélyépítő cégeké kissé javultak. A kereskedelmi bizalmi index értéke tovább csökkent, és 2013 novembere óta először került negatív tartományba. Ez feltehetően összefügg az ágazatot sújtó drasztikus munkaerőhiánnyal és az egyre magasabb bérköltségekkel. A szolgáltatói bizalmi index értéke a júliusi jelentős emelkedés után augusztusban visszaesett, de még így is meghaladja a május–júniusi szinteket.

A foglalkoztatási szándék mind a négy ágazatban gyengült, különösen erőteljes volt a romlás a szolgáltató szektorban, ugyanakkor a lakosság munkanélküliségtől való félelme kissé mérséklődött. A magyar gazdaság közeljövőben várható helyzetének megítélése augusz­tusban mind a négy ágazatban látványosan javult.

A lakosság a következő egy évre vonatkozóan saját várható pénzügyi helyzetét, a nagy értékű tartós fogyasztási cikkek vásárlásának lehetőségeit, valamint a várható megtakarítási képességét is az előző hónaphoz képest rosszabbnak ítélte.

Forrás: Világgazdaság