Európában Magyarországon kiemelkedően jó a fiatalok foglalkoztatottsági mutatója, míg a körükben mért munkanélküliség alacsony - mondta a Nemzetgazdasági Minisztérium (NGM) szakképzésért és felnőttképzésért felelős helyettes államtitkára csütörtökön az M1 aktuális csatornán a KSH legfrissebb közlését kommentálva.

A KSH csütörtöki közlése szerint egy év alatt 76 ezerrel, 234 ezerre csökkent a munkanélküliek száma, és 1,8 százalékponttal 5,1 százalékosra mérséklődött a munkanélküliségi ráta az április-júniusi időszakban.

Odrobina László kiemelte: az egyes cégek termelékenységének fokozásával tovább javítható a fiatalok munkaerőpiacon betöltött szerepe. Mindezt a kormány pedig úgy tudja elérni, ha az oktatás, a képzés részéről segíti a cégeket, erre szolgál a duális képzés is. Jelenleg a szakképzésben tanuló diákok mintegy 33 százaléka nagyságrendileg 52-53 ezer diák vesz részt ebben a képzési a formában, a kormány azonban azt tervezi, hogy a duális képzésben tanulók számát 2018-ra 70 ezerre emeli - tette hozzá a helyettes államtitkár.

Odrobina László szerint az 5,1 százalékos munkanélküliségi ráta eléréséhez olyan munkaerőpiaci intézkedésekre volt szükség, mint például a munkahelyvédelmi akcióterv, aminek a keretében több mint 900 ezren kapnak állami támogatást foglalkoztatásukhoz, illetve a közfoglalkoztatás, ami a foglalkoztatás első lépcsője. Továbbá kiemelte: a 2010-es kormányváltás óta 663 ezerrel nőtt a foglalkoztatottak száma, akiknek a jelentős része a versenyszférában helyezkedett el.  

Az NGM az MTI-nek eljutatott közleményében kifejtette: az ország az 5,1 százalékos munkanélküliségi rátájával az európai uniós országok között az ötödik legjobb mutatóval rendelkezik.

A foglalkoztatás nemek szerinti eloszlásánál arra is rámutattak, hogy a 15-64 év közötti férfiak foglalkoztatási aránya az előző év azonos időszakához képest 2,8 százalékponttal, 72,9 százalékra nőtt, a ugyanebben a korcsoportban a női foglalkoztatás újabb csúcsot ért el. A nőknél a foglalkoztatási ráta most először haladta meg a hatvan százalékot és a munkanélküliségi ráta először alacsonyabb öt százaléknál - közölte a tárca.

A kormányzat sikeres foglalkoztatáspolitikájának köszönhetően hónapról-hónapra javulnak a magyarországi munkaerőpiaci statisztikák, míg az előrejelzések továbbra is pozitív folyamatokat vetítenek előre - olvasható az NGM közleményében.