Kevés a hivatásos sofőr Magyarországon, jelenleg 6.000 betöltetlen kamion- és buszvezetői pozíció van. A képzett utánpótlás biztosítása érdekében egy programot indítottak azoknak, akik hivatásos jogosítványt szeretnének. A leendő sofőrök és a munkaadó fuvarozási cégek találkozhattak egy állásbörzén – írja a szeged.hu.

 A Magyar Közúti Fuvarozók Egyesülete jelezte, hogy sok vállalkozás működését és fejlődését gátolja, hogy kevés a hivatásos sofőr az országban. A szakma elöregszik, sokan pedig a magasabb fizetések miatt Nyugat-Európában vállalnak munkát. A szervezet főtitkára szerint az ország érdeke is hogy a szektor jól működjön, hiszen az ország GDP-jének legnagyobb termelője a fuvarozási ágazat. Pencz Zoltán szerint az áruszállítás és a logisztika a GDP 10-15 százalékát is adhatja

A magas munkaerőhiány mérséklésére és megszüntetésére az OFA dolgozott ki programot, "Ragadd meg a kulcsot " címmel. A programba olyan személyek regisztrációját várják, akik szeretnének hivatásos sofőrként elhelyezkedni. Azok, akik minden feltételnek megfelelnek, több százezer forintot is megspórolhatnak.

Pákozdi Szabolcs ügyvezető igazgató elmonda a képzési költség 600 ezer forint körül van, a résztvevők számára azonban ingyenes. Azonban  csak azokat tudják a képzésben támogatni, akik valóban élethivatásszerűen  akarnak kamionosok, vagy buszosok lenni és megfelelnek a különböző szűrési feltételeknek

A programban eddig mintegy 2.000 fő vesz részt, Szegedről 350-en jelentkeztek. A képzés feltétele az is, hogy a pályázók találkozzanak leendő munkaadóikkal, akiktől nyilatkozatot kaphatnak arról, hogy a hivatásos jogosítvány megszerzése után foglalkoztatják őket.

Forrás: szeged.hu