Akár bevándorlókról, akár vendégmunkásokról van szó, a kormány elutasító. Lázár János szerint botrányos az a javaslat, ami szerint már elindulásuk előtt foglalkozni kellene a menedékkérők beadványaival, és fejenként 10 ezer eurót adnának a bevándorlók beilleszkedésének segítésére. Hiába a nagyvállalatok jelzései, a kormány szerint itthonról kellene megoldani a munkaerőhiányt – írja a Privátbankár.

Meghívják az osztrák kancellárt

Orbán Viktor Budapestre hívta az új osztrák kancellárt, új fejezetet nyitnának a magyar-osztrák együttműködésben, a fő témaként a bevándorlással kapcsolatos ügyekben is egyeztetnék az álláspontokat. A lengyelek mellett egyébként osztrák rendvédelmisek is segítik a védelmi munkát a magyar határon.

Christian Kern egyébként nemrég úgy nyilatkozott: nem lehet Ausztria érdeke, hogy illegalitásba taszítson embereket. A kancellár szerint a menekültek integrációját a lehető legkorábban el kell kezdeni.

Milliókat hívnak meg Európába?

Lázár egyébként botrányosnak nevezte azt a bizottsági javaslatot, ami szerinte még a kötelező betelepítési kvótán is túlmegy: egy teljes, új betelepítési program létrejöttét javasolják, melyben a részvétel kötelező. Lázár szerint újabb milliókat szeretne meghívni Európa; a számlát különadóval, támogatások megvonásával finanszíroznák.  A miniszter létfontosságúnak nevezte az októberi kvóta-népszavazást.

A javaslat lényege egyébként az, hogy a menekültstátuszra várók ne induljanak útnak szabálytalanul átlépve az európai belső határokat, hanem otthonukban várják meg a menedékkérelmük elbírálásának ügyét. Tavaly ugyanis mintegy 1,3 millió ember lépett az unió területére, s nagy részük a jogszabályokat figyelmen kívül hagyva vándorolt több országon keresztül elsősorban Németországba és az északi országok felé, aminek következtében több uniós tagállam ideiglenes belső határellenőrzést vezetett be. A javaslat arról is rendelkezik, ha egy menedékkérő a hosszú távú tartózkodási engedély elbírálásának ötéves eljárási ideje alatt szabálytalanul lépi át a számára kijelölt ország határát, a várakozási idő újrakezdődik.

Lázár szerint Afrikából vagy a Közel-Keletről befogadott bevándorlók beilleszkedését kellene biztosítanunk, amire a Bizottság évi 10 ezer eurót  adna fejenként.

Nem bánunk olyan rosszul a menekültekkel, mint ahogy látszik

Megdöbbentőnek és falsnak nevezte azokat az információkat, amelyek szerint a határvédelem során a menekültekkel szemben erőszakosan lépnek fel a magyar hatóságok. A Human Rights Watch nevű nemzetközi jogvédő csoport számolt be arról: Magyarország határán zaklatják a migránsokat, rövid úton visszafordítják őket Szerbiába, egyes esetekben kegyetlen és erőszakos módon, anélkül, hogy mérlegelnék a menedék iránti kérelmeket.

Lázár szerint 500 embert kísértek vissza jogszerűen és szakszerűen a határhoz, akiket a 8 kilométeres határsávban fogtak el. (Július elején lépett hatályba az a törvénymódosítás, amely alapján a rendőr 8 kilométeres sávon belül megállíthatja Magyarország területén jogellenesen tartózkodó külföldit, és a legközelebbi határkapun visszaküldheti.)

Jóban akarunk lenni a britekkel

Élesen bírálta az új brit kormány összetételét az Európai Parlament elnöke, Martin Schulz csütörtökön. Lázár János viszont nem kívánja kommentálni egy ország belügyeit; arra számít, hogy Cameronéhoz hasonlóan az új brit kormány is jó szövetségesünk lesz. Ellentétes Európa alapgondolatával, hogy bárkit is világnézete miatt elítéljenek.

Hitelből kéne felújítani a metrót

Tarlós István részt vett a legutóbbi kormányülésen, ahol minden közlekedésfejlesztési javaslatot áttekintettek. Nincs nézeteltérés a kormány és a főváros között a metrófelújítás ügyében sem. Azt azonban érdemes tudomásul venni, hogy az Európai Bizottság nem mindent finanszíroz, ezért megfontolandó az a lehetőség, hogy fejlesztési bankokon keresztül hitelfelvétellel valósuljon meg a 3-as metró felújítása - ehhez a kormány hajlandó garanciát nyújtani. Azért is érdemes megfontolni ezt az opciót, mert ez egy megtérülő beruházás, nem feltétlenül erre érdemes felhasználni a Bizottság vissza nem térítendő forrásait.

Nem akar külföldi vendégmunkásokat a kormány

Amíg van munkanélküliség az országban, addig a munkaerőhiány megoldását a határokon belül kell keresni - mondta egy kérdésre válaszolva Lázár. A jelenlegi magyar demográfiai viszonyok között - ehhez szakképzési és családtámogatási rendszert át kell alakítani. A kormány nem támogatja, hogy külföldről hozzanak be munkaerőt a nagyvállalatok. Többszázezer roma felzárkóztatására, többszázezer ember közfoglalkoztatására is költ a kormány, és még a frissen végző iskolások is ott vannak - mondta Lázár János.

Varga Mihály viszont a minap arról beszélt: nem lehet elzárkózni attól sem, hogy külföldről „importáljunk” munkaerőt.

Forrás: Privátbankár