A honvédelmi miniszter egyéni döntésétől függ, hogy milyen összegű egyszeri juttatásra számíthatnak a hősi halált halt tűzszerészek családjai, mert négy éve megszüntették a magyar katonák korábbi biztosítását – tudta meg a Magyar Idők. Értesüléseink szerint Simicskó Istvánnak, a szaktárca vezetőjének javaslata alapján több mint tízmillió forint juttatást kaphatnak a katonák hozzátartozói. A szakértők még vizsgálják, hogy mi okozhatta a pénteki balesetet, amely négy tűzszerész halálával és egy katona súlyos sérülésével járt. Van, aki speciális módosításról, van, aki kristályosodási folyamatról beszél.

Mivel korábban megszüntették a katonák élet- és felelősségbiztosítását, a jelenlegi szabályozás alapján a Hortobágyon egy bomba hatástalanítása közben hősi halált halt tűzszerészek számára nyújtható egyszeri anyagi segítség mértékét a honvédelmi miniszter egyéni mérlegelése határozza meg – tudta meg lapunk Szendrei Zoltán őrnagytól, a Honvédszakszervezet alelnökétől.

A szakszervezeti vezető elmondta: a szaktárca Hende Csaba minisztersége idején, négy évvel ezelőtt szüntette meg a katonák biztosításait arra hivatkozva, hogy az addigi rendszerben aránytalanul magas biztosítási díjat kellett fizetnie a honvédségnek a katonák után, miközben csak kevés káresemény következett be. Szendrei Zoltán tájékoztatása szerint jelenleg az a fő szabály a Magyar Honvédség katonáit érintő balesetek, halálesetek kapcsán, hogy ha baj van, akkor mindenért a honvédelmi tárca vállal felelősséget, és állja a kártérítési, kárenyhítési juttatások biztosítását.

Úgy tudjuk, a minisztérium előző vezetése idején egy ideig a katonák hősi halála esetén a biztosító ötmillió forintot fizetett kárenyhítésként a gyászoló családoknak, és ezt a minisztérium kiegészítette újabb ötmillióval. Simicskó István honvédelmi miniszter azonban saját hatáskörében a korábbi biztosítási alapú kárenyhítéseknél is magasabb összegű, több mint tízmilliós nagyságrendű kegyeleti juttatásról tesz majd javaslatot.

A honvédelmi tárca azt is tudatta szerkesztőségünkkel, hogy a Magyar Honvédség gondoskodik az elhunyt katonák méltó búcsúztatásáról, temetési segélyt nyújt, intézkedik az özvegyek nyugellátásáról és az árvaellátásról. Ennek megfelelően az özvegy jogosult a katona-egészségügyi ellátásra, az árvaellátásban részesülő gyermeke évente kétszer nevelési támogatásra, valamint további tanévindítási hozzájárulásra. A honvédség intézményes temetési segélyt is folyósít.
Szintén az előző honvédelmi vezetés alatt szüntették meg azt a lehetőséget, hogy a hősi halált halt katonákat posztumusz elő lehessen léptetni. Információink szerint Simicskó István honvédelmi miniszter meg kívánja változtatni ezt a rendelkezést, és elő fogja léptetni az elhunyt tűzszerészeket. Az ügyről tárgyalnak a mai miniszteri értekezleten, és a keddi kormányülés elé terjesztik az ott elfogadott javaslatokat.

A Magyar Honvédség Szociálpolitikai Közalapítványa is foglalkozik a katonaözvegyeknek, -árváknak juttatható támogatásokkal, kiegészítő támogatásra számíthatnak a szakszervezeti tagok hozzátartozói.

Simicskó István lapunknak elmondta: mindent megtesz azért, hogy enyhíthesse a hozzátartozók fájdalmát anyagi és erkölcsi értelemeben is. A miniszter tegnap meglátogatta a hortobágyi balesetben megsérült ötödik katonát a Honvédkórházban. Simicskó István szerint Tóth Péter főtörzsőrmester sérülései súlyosak, de nincs életveszélyben, meg fogják gyógyítani.

Mint ismeretes, a Hortobágyi Nemzeti Park Igazgatóság kezelésében lévő területen az MH 1. honvéd tűzszerész- és hadihajósezred tűzszerészei július elsején mentesítési feladatokat láttak el, amikor az egyik robbanótest, egy 250 kilogrammos repeszromboló bomba közben felrobbant. Négy tűzszerész meghalt, egy súlyosan megsebesült.

A robbanás következtében hősi halált halt tűzszerészek – Juhász Attila főtörzsőrmester, Rózsa Nándor főtörzsőrmester, Balázs Ádám őrmester és Kozár Gábor szakaszvezető – balesetének ügyében a rendőrség által elindult közigazgatási eljárás mellett a honvédelmi miniszter utasítására belső szakmai vizsgálat is zajlik.

Forrás: Magyar Idők