Szegeden tartott sajtótájékoztatót a Diákszolidaritás Akció helyi képviselője, Tarnay Kristóf, aki a csoport kezdeményezéseiről, illetve a Független Diákparlament javaslatcsomagjáról beszélt – írja a dailyszeged.hu.

A Diákszolidaritás Akció egy olyan diákkezdeményezés, aminek célja, hogy a diákok is részt vegyenek azokon az őket, és az oktatást támogató tiltakozó, és egyéb demonstrációs megmozdulásokon, amiken korábban is voltak már diák résztvevők és diák felszólalók. A tanulókat szeretnék összefogni, hogy aztán szervezetten, és közösen, egy csapatban vehessenek részt ezeken a rendezvényeken, hogy a média és a nyilvánosság számára is egyértelművé tudják tenni jelenlétüket.

Ezzel leginkább az a céljuk, hogy láttassák: nekik, diákoknak van véleményük, kiállnak és szeretnék megcáfolni azt a kormánypropagandát, hogy őket diákokat, akik felemelik a szavukat, pláne az oktatásért, igazából csak megvezetik, illetve ők teljesen elbagatellizálhatók, jelentéktelenek.

Azt meg, hogy Soros György fizet minket, azt már azt gondolom, senki nem hiszi el.” – jegyezte meg mosolyogva Tarnay.

Felhívta arra is a figyelmet, hogy a Diákszolidaritás Akció és a Független Diákparlament nem azonosak, hiszen az utóbbi egy sokkal szervezettebb, formálisabb, évente megválasztott demokratikus diákképviselet, aminek legfőbb célja a javaslatcsomagok beadása a döntéshozók felé. A Diákszolidaritás ezzel szemben nem konkurencia, hanem egy jól együttműködő, a parlament munkáját kiegészítő szerv.

Jelenlegi legaktuálisabb kezdeményezésük a Kockás évzáró, aminek lényege, hogy minél több diák menjen kockás ingben a tanévzárójára, majd erről készítsen egy képet is, amit megoszt a közösségi médián a diákszolidaritás hashtaggel ellátva. A lényeg, hogy minél több helyen megjelenjen, és minél többen láthassák.

Ezzel igazából az a célunk, hogy egyrészt önmagában azzal, hogy felveszi ezt a kockás inget, ezt a szimbólumot, a közoktatásért való tiltakozást, annak valódi, az érintetteket meghallgató, az érintettekkel egyeztetett reformjáért történő, a jobbá tételéért történő tiltakozást szimbolizálja”

Ezzel azt akarják üzenni, hogy a nyári szünet csak az erőgyűjtés és a felkészülés ideje, hogy aztán ősszel folytathassák a tüntetéseket.

A nyárral semmiképpen nem lesz vége a jobbító demonstrációknak, ez ősszel mindenképpen folytatódik, és ezzel a kormányzatnak számolnia kell, nem lehet annyival elintézni, hogy a nyár után úgyis abbahagyjuk.”

 A csoport részt vesz majd Sándor Mária július 1-jei tüntetésén is, ami az egészségügyért zajlik majd. Tarnay szerint az oktatás és az egészségügy a két legfontosabb nemzeti kérdés, így tehát nagyon optimális az, ha együtt és közösen állnak a nyilvánosság és a döntéshozók elé, mint ahogyan ez már többször is megvalósult. Nem puszta együttműködésről beszélt, hanem arról, hogy ezek olyan területek, amik mindenkit érintenek. Azért csatlakoznak most, mert tudják, hogy a mostani döntéseknek később, akár évtizedek múltán lesz igazán nagy hatása, tehát ha most nem történik változás, akkor később pont ők, a diákok, a fiatalok járnak rosszul.

A Független Diákparlament 52 pontos javaslatcsomagját nemrég, egy oktatásügyi konferencián nyújtották át Balog Zoltán, emberi erőforrások miniszterének, és azóta reménykednek abban, hogy a minisztérium előbb vagy utóbb érdembeli válasszal szolgál majd számukra. Mint elmondta, a tavalyi javaslatcsomagra is érkezett válasz, ám az inkább a kérdések és feltevések megfogalmazásába igyekezett belekötni, nem pedig érdembeli válasszal szolgálni. Idén így már igyekeztek a megfogalmazáson is javítani.

A javaslatcsomag összeállítása során a Diákparlament nyolc munkacsoportot alakított, amik jól tematizálják a javaslatokat is. Ezek a következők: a Hit- és Erkölcstan Bizottság, a Szülői Bizottság, a Diákönkormányzati Bizottság, a Továbbtanulási Bizottság, az Oktatáspolitikai Bizottság, a Gazdasági Bizottság, a Szakképzési Bizottság, illetve voltak javaslatok, amiket jobb híján az egyéb kategóriába tudtak sorolni.

Forrás: dailyszeged.hu