Méltatlannak tartja az orvosok és a szakdolgozók béremelése közötti különbségeket, valamint a műszaki, gazdasági dolgozók kihagyását a béremelésből a  Független Egészségügyi Szakszervezet - derül ki a szervezet közleményből.

Eszerint a sajtóhírekből értesültek arról, hogy a kormány megegyezett a „szakszervezetekkel” az egészségügyi dolgozók béremeléséről. Azt, hogy végre döntés született , mindenképpen üdvözölik, az orvosok és a szakdolgozók béremelése közötti különbséget viszont méltatlannak ítélik, miként azt is, hogy a háttérben dolgozó szakemberekről - műszaki, gazdasági dolgozókról-, említést sem tesznek a tervezett bérintézkedéseknél.

A FESZ hangsúlyozza, hogy nem volt a tárgyaló delegációban, és egy ilyen, a dolgozókat megosztó, a szakdolgozók számára diszkriminatív megállapodás helyett csak egy arányosabb béremelési javaslatot támogat.

Csak az orvosok kaptak jelentős emelést

Miközben a tárca egészségügyért felelős vezetője is több nyilatkozatában kiemelte, hogy a szakdolgozók hiánya ma már feszítőbb gond az egészségügyben mint az orvoshiány, és hogy rövid idő alatt el akarják érni az európai uniós átlagbéreket ebben a körben, valójában csak az orvosok esetén sikerült jelentősnek tekinthető béremelésre ígéretet tenni.

Kedvező változásnak tartják a kamarai tagdíj átvállalását, számos részletben azonban további magyarázatot várnak.

Mennyi az annyi?

Közleményük szerint nem világos, hogy a szakdolgozók számára ígért 26 százalékos béremelés, hogyan lehet 10-30 ezer forint közötti, ami a nyilatkozatokban szerepel, hiszen nincs olyan szakdolgozói csoport akinek a 26 százalékos béremelése csak 10 ezer forint volna.

A hivatalos statisztika szerint ma az egészségügyi szakgárda zömét kitevő szakképzett gyakorlott szakdolgozók bruttó alapbére 140 -150 ezer forint, aminek a 26 százaléka 36 -39 ezer forint körüli összeg, tehát vagy a 10-30 ezer forint közötti összeg, vagy a 26 százalék nem helytálló információ.

Szeretnének pontos választ kapni arra, hogy egy-egy szakdolgozó a besorolási kategóriától függően mennyi béremelésre számíthat az idén, és mennyire még ebben a kormányzati ciklusban.

Ez nem állítja meg az elvándorlást

A szakdolgozók számára jelzett, 3 év alatt megvalósuló, most bejelentett mintegy 50 százalékos  béremelés továbbra sem fogja megállítani az elvándorlást az egészségügyből, hiszen megítélésük szerint még ebben a kormányzati ciklusban 100 százalékos szakdolgozói béremelésre volna szükség ezen az igazán nemzetközinek tekinthető munkaerő-piaci szegmensben.

Ez lenne az a mérték, ami jelentősen javítaná az itt dolgozók közérzetét, úgy éreznék, hogy valóban fontosak, és megbecsülik őket, és nem kell a heti átlagosan ledolgozott 50 óra után még újabb jövedelemszerző elfoglaltságot keresniük a megélhetésük érdekében. Ezzel elérhetnénk a szakdolgozói uniós átlagbérek 50- 60 százalékát ,de még így is jelentősen elmaradnának a bérek azon országok egészségügyi béreitől, ahol a magyar ápolók, asszisztensek, mentősök jellemzően munkát vállalnak, ezek Anglia, Németország, Svájc, Ausztria vagy a skandináv országok. Ennek első lépéseként 50 százalékos béremelést kérnek a szakdolgozók számára még ebben az évben.

Nem lesz szakdolgozó érdemi emelés nélkül

A törvény szerint a betegnek joga van a kipihent egészségügyi dolgozóhoz, de ha nem történik érzékelhető és gyors változás, akkor hamarosan semmilyen egészségügyi szakdolgozóval nem fognak találkozni, és a segítő szakszemélyzet hiányában a magasabb bérek ellenére az orvosok is menekülni fognak a gyógyításhoz szükséges feltételeket biztosító országokba.

Emiatt felkérik a kormányt, gondolja át újra az egészségügyi dolgozók béremelésére vonatkozó terveit, biztosítson olyan mértékű többletforrást a kevésbé életbe vágó területekről történő átcsoportosítással, hogy biztosítható legyen még ebben a kormányzati időszakban a szakdolgozók 100 százalékos - átlagosan 140 ezer forint összegű bérfejlesztése is. Ugyancsak a szakdolgozókkal azonos arányú bérfejlesztést tartanak indokoltnak azok számára, akik az egészségügy működését a háttérben szolgálják a magasan képzett-műszaki és gazdasági dolgozók.

Ez megalapozhatná azt a tervet is, hogy növeljék a szakdolgozók kompetenciáit a gyógyításban, és erősítené az egymásra utalt, és csak csapatmunkában eredményes dolgozói csoportok-orvosok, szakdolgozók, műszaki, gazdasági szakemberek - közötti munka kapcsolatokat az egészségügyben - fogalmaz a FESZ.

Forrás: napi.hu