Több tíz ember jelent meg kedden reggel a Tettye Forrásház Zrt. és a Tüke Busz Zrt. pécsi székházánál. A bama.hu úgy tudja, hogy ők mindannnyian a Zsolnay Porcelánmanufaktúra Zrt. dolgozói, és éppen azt intézik, hogy a Zsolnay helyett átlépjenek a pécsi önkormányzat által alapított Ledina Kerámia Kft.-be. Miután most éppen ők, az ő szaktudásuk jelenti a Zsolnay-gyárat, a pécsi önkormányzat most székház- és gyárfoglalás nélkül szerzi meg az igazi Zsolnayt. A márkanév persze majd csak később kerülhet sorra.

Mi lesz a Zsolnay-gyár dolgozóival című, múlt héten megjelent cikkünkben írtunk arról, hogy a pécsi önkormányzat által alapított, akkor még bejegyzés alatt álló új cég, a Ledina Kerámia Kft. kész átvenni a Zsolnay-gyár dolgozóinak nagy részét. Dr. Szabó Iván, a Zsolnay-ügyben a városvezetés által felkért jogi képviselő beszélt arról lapunknak, a Ledina Kerámia védőhálót jelent a dolgozók számára, amit részben emiatt hoztak létre. Valamint, hogy a Ledina biztosítja a dolgozók számára a folyamatos munkavégzést, hogy már történtek is tárgyalások a termelés szempontjából kulcsfontosságú  emberekkel. Megírtuk azt is, hogy az ő átvételük akár önmagában, s akár már igencsak rövidtávon s megbéníthatja a patinás pécsi gyár működését, és elképzelhető forgatókönyv, hogy erre készül Pécs a korábban a Tettye Forrásház és a Tüke Busz megalapításában részt vett ügyvéd irányításával.

A Zsolnay dolgozók jelentős része azonnali hatállyal lépett ki, úgy tudjuk legalább a kétharmada a munkásoknak. Indokként a NAV-vizsgálatokat nevezték meg, mert ellehetetlenült a munkájuk - tudta meg a lapunk. Az ügyben délután egykor sajtótájékoztatót tart Páva Zsolt.

Úgy tudjuk, a konkrét, fizikai székházfoglalás nélküli gyárfoglalás éppen most, ezekben az órákban zajlik. Az biztos, hogy kedden reggel a Tettye Forrásház Zrt. és a Tüke Busz Zrt. pécsi székházánál több tíz, ott ismeretlen ember jelent meg, és több biztonsági ember is kísérte őket. Úgy tudjuk, ők mindannnyian a Zsolnay Porcelánmanufaktúra Zrt. dolgozói, és éppen azt intézik, hogy a Zsolnay helyett átlépjenek a pécsi önkormányzat által alapított Ledina Kerámia Kft.-be. Miután most éppen ők, az ő szaktudásuk jelenti a Zsolnay-gyárat, a pécsi önkormányzat most székház- és gyárfoglalás nélkül szerzi meg az igazi Zsolnayt. A márkanév persze majd csak később kerülhet sorra.

Szabó Iván a múlt héten azt is mondta lapunknak, hogy ha lesz felszámolás, s nem tudják elérni, hogy a Zsolnay kifizesse a volt dolgozók végkielégítését, a Ledina fogja azt megtenni.

Azt már lapunk tette hozzá, hogy elképzelhető, hogy a jövőben egy lehetséges szakmai befektető vonnak majd be a a Ledina Kerámiába, amely – például tagi kölcsönnel – biztosíthatja, hogy az átvett emberek addig is kapnak munkabért, amíg sikerül a Ledinának a megbízások terén is a Zsolnay helyébe lépnie. Értesüléseink szerint ez a cég az építőipari West Hungária Bau Kft. lehet.

Forrás: bama.hu