Ha nem emelik a településeken dolgozó köztisztviselők bérét, kiürülnek a polgármesteri hivatalok, aminek a lakosság lesz a vesztese – erről Boros Péterné, a közalkalmazottak szakszervezetének elnöke beszélt a Hír TV Magyarország élőben című műsorában.

 

Az érdekvédő szerint már most is nehéz munkavállalókat találni, hiszen azonos tudással a járási hivatalokban is elhelyezkedhetnek, ahol ráadásul július 1-jével 30 százalékos béremelés lesz. Nem jobb a helyzete a kistelepülések polgármestereinek sem.

– A polgármesteri díjazás kistelepülésen a közmunkásbérrel azonos – ez nem tudom, hogy tudják-e Magyarországon...

– Mi az, hogy a közmunkásbérrel azonos?

– Azzal a nagyon kevés 47 ezerrel azonos.

– Ennyit keres egy polgármester?

– A 2000 fő alatti kistelepüléseken, a célunk többek között az ő keresetük emelése is. Ha nem lesz vállalkozó ember arra, hogy betöltse, polgármester-jelöltséget vállaljon, akkor becsukhatnak ezek a kapuk, akkor tényleg nem lesz más lehetőség, mint a járási önkormányzatok, az egyet jelent azzal, hogy utazniuk kell az embereknek – mondta Boros Péterné.

Forrás: HírTV