A tiltakozó pedagógusok azt mondták, nem mennek nyári szünetre, inkább igazi mozgalmat építenek – írja a 24.hu.

Megalakulásukkor azt mondták, hogy elmennek a falig, de úgy tűnik, hogy ez a fal maga a kormány – hangzott el a Tanítanék Mozgalom csütörtöki sajtótájékoztatóján, a Kossuth téren.

A pedagógusok tiltakozásában aktív mozgalom szerint a tervezett átszervezéssel nem vette figyelembe a kormány az emberek akaratát, az iskolák még távolabb kerülnek. Sérelmezik, hogy a megszűnő tankerületek helyett régiós központok lesznek.

Elmondták: nem látják, hogy a költségvetésben lenne fedezet az oktatásfejlesztésre, GDP-arányosan nem fognak többet fordítani az oktatásra, mint eddig.

Szóba került a kormány azon terve is, amellyel megszüntetnék az alternatív kerettanterveket. Egy szülő, akinek a gyermeke Waldorf-iskolában tanul, elmondta: nagyon aggódik, nem érti, hogyan lenne összeegyeztethető a központi alaptantervvel az a szellemiség, amiben a gyermekek ott nevelkednek, ráadásul ezek az iskolák 12 éves oktatási programban gondolkodnak.

A rendezvény végén elmondták: június 11-én „tanévzáró” tüntetést tartanak, ahol eddigi munkájukat is értékelik, de nem mennek nyári szünetre. A nyarat arra szánják, hogy igazi mozgalmat építsenek, szeptembertől pedig azon dolgoznak, hogy azt a falat, amit a kormány jelent, áttörjék.

Forrás: 24.hu