A kormány új intézkedése révén enyhülnek majd a munkavállalók mobilitási,  lakhatással és utazással összefüggő problémái - mondta el a Munkástanácsok Országos Szövetségének (MOSZ) elnöke szerdán az M1 aktuális csatornán.

Palkovics Imre kiemelte: a kormány javaslata szerint kibővül a 2012-ben indított lakhatási támogatási program, csökkenek a munkába járás terhei, a harmadik típusú támogatási elem pedig a munkásszállókhoz kötődik.

A 2012-ben indított lakhatási támogatási program kibővítése révén az adómentes támogatás maximális összege a foglalkoztatás első 24 hónapjában a minimálbér 40, másodikban a minimálbér 25, az azt követő 12 hónapban pedig 15 százaléka lesz - tette hozzá.

A szakszervezeti vezető arról is beszámolt, hogy ha az Országgyűlés elfogadja a kormány javaslatát, akkor emelkedik a saját gépkocsival történő munkába járás költségtérítése, a munkáltató a mostani kilométerenkénti 9 forinttal szemben kilométerenként 15 forintot adhat adómentesen a munkavállalónak.

Ha az adott vállalkozó új munkásszállót épít vagy akár a régit újítja fel, a költségeket a vállalkozás nyereségadójából leírhatja. Minőségi javulás is van ezen a téren, ugyanis eddig a munkásszálás meghatározásába beletartozott, hogy minimum két embert kell egy szobában elhelyezni, ez a kikötés megszűnik - ismertette Palkovics Imre.