A Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) szerdai ellenőrzése vélhetően egy korábban ismeretlen tettes ellen kezdeményezett és folyamatban lévő nyomozással kapcsolatos - közölte a Liga Szakszervezetek (Liga) szerdán az MTI-vel.

 A Blikk.hu honlap írta meg, hogy az adóhatóság munkatársai megjelentek szerdán a Liga székházánál és iratokat foglaltak le. A Liga szakszervezetek 1,5 milliárd forint értékű európai uniós támogatást kaptak, a Blikk.hu úgy tudja, ennek kapcsán tett valaki feljelentést gyanús pénzmozgások miatt. Információik szerint költségvetési csalás miatt indult eljárás az ügyben - A Liga közleményében kiemelte: a szakszervezet segítette az adóhatóság munkáját és a jövőben is a hatóság rendelkezésére áll.

A szakszervezet hangsúlyozta: az általa, mint kezdvezményezett által végrehajtott TÁMOP 2.5.3. A és TÁMOP 2.5.3. C projekteket az elmúlt időszakban folyamatosan ellenőrizték. 

A projekteket tavaly ősszel a Miniszterelnökség, valamint az Emberi Erőforrások Minisztériuma (Emmi) ellenőrizte. Az idén záró helyszíni ellenőrzést tartott az Emmi, ez utóbbi vizsgálat a „C” projektnél mindent rendben talált. Az „A” projektek többségének záró helyszíni ellenőrzése is megtörtént - olvasható a Liga közleményében.