Egy csordányi elefánt nem képes akkora pusztítást végezni egy porcelánboltban, amennyit a magyar kormány képes egyetlen törvényjavaslattal ártani a magyar oktatásnak – olvasható a Kettős Mérce blogbejegyzésében.
Felfoghatatlan az a gyakorlat, amivel hónapok óta a kormány kezeli a pedagógusok tiltakozását. Két módszerrel reagálnak a felbuzdulásra, s egyik aljasabb, mint a másik.
Amióta elkezdődtek a tanártiltakozások, azóta folyamatos retorikai bravúrral jelzi újra meg újra az oktatási kormányzat, hogy minden kérdésre a köznevelési kerekasztalnál található a válasz. Hiába jelezte már a szakma színe-java, hogy a köznevelési kerekasztal, mint olyan, nem más, mint a kormányzat által életre hívott bólogatótestület, ahol legfeljebb szervilis csoportok és anyagilag a kormánytól függő testületek ülnek, ebből kifolyólag pedig nem lehet sosem képes arra, hogy valóban a köz érdekeit szolgáló döntéseket hozzon. Viszont a köznevelési államtitkárság szíves válasza azóta, amióta ez a szuperszervezet létrejött, folyamatosan az, hogy csak akkor hajlandóak érdemben tárgyalni a tiltakozókkal, ha azok beülnek ebbe a kerekasztalba. Érthető módon ettől (már csak saját szakmai hitelességüket féltve) eddig minden érdemi szereplő elzárkózott. Ebből következik viszont, hogy a patthelyzetben a kormány oldalán pattog a labda: olyan döntésekre üthetik rá a kerekasztal pecsétjét, amelyek köszönőviszonyban sincsenek a pedagógusok követeléseivel.
És itt jön be a másik, botrányos gyakorlat, amivel kénytelenek voltak szembesülni a tanárok.
A kormány ugyanis nem kispályán játszik: mivel az ő kezükben van a döntés joga, most a kivéreztetésre játszanak. Ahogy azt hangsúlyozzák is, a pedagógusok követeléseit rendre figyelemmel kísérik, és egyben a köznevelési kerekasztal megoldani is igyekszik. Az pedig nem kérdés, hogy kinek az érdekeit veszik figyelembe, és afelől sem lehet senkinek kétsége, hogy a követelésre adott válaszok valójában épp, hogy nem azok.
Tény és való, hogy a kerekasztalnál ülők folyamatosan tárgyalnak egymással a Pedagógusok Szakszervezetének 25, a Pedagógusok Demokratikus Szakszervezetének 11 és a Civil Közoktatási Platform 12 pontjáról. Az eredmények pedig, amiket ebből sikerült kihozniuk, siralmasak. A módszer egyszerű, de nagyszerű: minden felmerülő kérdésben olyan döntés születik, ami bár reagál a tiltakozó pedagógusok felvetéseire, de a helyzeten nem hogy nem javít, de még tovább ront.
Csak egy példa az elmúlt hetekből. A szabad tankönyvválasztás kardinális kérdése a Civil Közoktatási Platformnak. Ez egy viszonylag egyszerű kérés: a tiltakozó tanárok nem akarják, hogy a diákok államilag megrendelt, sokszor hibás, ideológiailag és szakmailag megkérdőjelezhető, silány minőségű tankönyvekből tanuljanak. Mit tesz erre a kormány? Például megszünteti az Oktatáskutató és Fejlesztő Intézetet, amely a kísérleti tankönyveket eddig szárnyai alatt nevelgette, majd az egész könyvkiadási részt odaadja a KELLO-nak, annak a központi szervnek, amely eddig a tankönyvek kiszállításáért volt felelős, de azt sem sikerült megfelelően ellátnia, hiszen fennállása óta nem indult úgy tanév, hogy minden gyerek kézhez kapta volna a megrendelt tankönyveit. Mostantól már nem csak a szállításért, de a kiadásért is ők lesznek a felelősök. Cinikus megoldás, amire rá lehet sütni: hiszen változást akartatok, nesztek, itt van a változás!
De nem ez az égbekiáltó galádság. Hanem az, ahogy az eddigi centralizált, rosszul működő rendszert „átalakítják”. Az iskolák államosítása óta folyamatosan érkeznek a vészjelzések: a centralizált oktatásügy önmagát fenntartani képtelen rendszerré vált, ahol az iskolák érdekei háttérbe szorultak, a tőlük távoli tankerületi vezetők ugyanis képtelenek a helyi problémákat megfelelően kezelni. Befizetetlen számlák, kifizetetlen pedagógusok, omladozó iskolák – ezt hozta az államosítás. Az egyik legfontosabb követelése tehát jelenleg a pedagógusoknak: a Klebelsberg Intézményfenntartó Központ (KLIK) megszüntetése, vagyis inkább az állami fennhatóság helyett egy élhetőbb rendszer kialakítása. Hát tessék: meg is szűnik a KLIK – jelentették be már korábban, tegnap pedig az égből pottyant az Országgyűlés elé az a törvényjavaslat, ami a „megoldást” kínálja.
Tehát mi lesz a rosszul centralizált oktatásügy helyett? Még rosszabbul centralizált oktatásügy. Eddig 198 tankerület próbálta igazgatni az oktatási intézményeket. Most ezeket is tovább szűkítik, 56 tankerület és egy központi szerv (senki ne nevessen, de „nevének a Klebelsberg Központot javasolják”) fog felügyelni. Megszűnik a megyei szint, tovább növelve a távolságot a döntéshozók és az intézmények között. Ami nem változik: gazdasági felügyeletet az állam gyakorol az iskolák felett. Ez pedig eddig sem működött jól. Eddig is az állam volt az az intézményfenntartó, amely nem volt képes a megfelelő eszközöket és körülményeket biztosítani az iskoláknak, most ezt azokra is rákényszerítik, akik eddig így-úgy, önkormányzati erőből meg tudták azt oldani.
Csak az érdekesség kedvéért, hogy mire számíthatunk a következő évben: a megszűnő KLIK helyébe lépő új szervezet kialakításának esetleg még 2017-ben is felmerülő költségei nem szerepelnek a költségvetési javaslat részletes indoklásában sem.
Ehhez képest egy, Thaisz Miklós EMMI-főosztályvezető által május 13-án a Tanítanék Mozgalomnak küldött válaszlevélben a következő állítások szerepelnek: „A stabil működéshez szükséges pénzügyi háttér már biztosított, hiszen idén az eredeti előirányzathoz képest a Klebelsberg Intézményfenntartó Központ 91,5 milliárd forint pluszforráshoz jut, a jövő évi költségvetésben pedig 105,6 milliárdos többlet szerepel.”
Nos, ezek azok a párhuzamosok, amik még a végtelenben sem képesek találkozni. A KLIK-be megalakulása óta évről-évre több milliárdot kell betolni, ám még így is sorozatok bukás az, ahogy működött. Most valójában nem megszűnik, hanem még tömbösebbé válik.
Ugyanis azt már Thaisz is jelezte ebben az ominózus levélben, hogy a mostani 198 tankerület helyett 57 új, kisebb jön majd létre (külön érdekesség, hogy Pölöskeiné négy nappal később már csak 56 tankerületről beszélt, egy valahol útközben elveszhetett), de azt is jelzi, hogy a „Kerekasztallal egyeztetett javaslat szerint a tankerületek és a tankerületi központ önálló jogi személyként fogja majd össze az iskolák munkáját, egy tankerület nagyjából egy közepes méretű egyetem, főiskola költségvetésével gazdálkodhat majd.” Ez is jól hangzik papíron – a megvalósítás viszont kétséges. Ha a gazdasági irányítás továbbra is a tankerületek kezében marad, azok azonban nagyobb hatósugarú körben több iskolát vonnak maguk alá, mint eddig, már előre garantálható az, hogy az eddiginél is nagyobb káosz és hiány uralja majd a rendszert.
Ez lenne a megoldás a problémákra? Vagy inkább egyszerű büntiről van szó? Így működik mostanában a rendszer: ha a kormány nem akarja meghallani a pedagógusok követeléseit, akkor megtalálja a módját annak, hogy még rosszabb helyzetbe kényszerítse őket. És mindehhez jön a bájos mosoly: ezt kértétek, ezt kapjátok. Ti akartátok, hogy megszűnjön a KLIK. Nem lesz tehát Klebelsberg Intézményfenntartó Központ, csak Klebelsberg Központ. Még akár egy szép szimbólumnak is tekinthetjük, hogy az intézményfenntartás kikerül a névből. Az eddig sem vágott a központ profiljába. Most legalább már tudjuk, hogy nem is érdekli őket igazán, mi lesz ezekkel az intézményekkel.
De egy követelést megint kipipáltak. A köznevelési kerekasztal pedig folytathatja az ámokfutást. Kezdjünk el csendesen rettegni.
Forrás: Kettős Mérce
