Egyre több jel mutat arra, hogy a munkaerőpiac kifogyott a közmunkásokból. Nincs több bevonható személy, nem lehet szignifikánsan tovább bővíteni a létszámot. Ezt már a kormány is belátta, ezért készül az újabb csodafegyver – írja az mfor.hu.

Az Orbán-kormány rengeteget köszönhetett annak, hogy hatalomra kerülése után beszüntette az előző vezetés alatt elindított Út a munkába programot és helyette egy teljesen megreformált koncepciót alakított ki. Ennek eredményeként - főként - 2013 vége óta látványosan nő a foglalkoztatottság és csökken a munkanélküliség idehaza. Igaz, a statisztikában nagy szerepet játszottak azok is, akik még rendelkeznek magyar háztartással, ám már külföldön dolgoznak. Nélkülük és a közmunkások hiányában még az idei első negyedévben sem érte el a foglalkoztatottság a 4 millió főt, amivel egyébként már 2013 novembere óta „kampányol” a kormány.

Azonban mint minden más esetben, előbb-utóbb itt is elfogy a muníció és nem történt ez másként itt sem. A 2015-ös költségvetési adatok alapján már itt az mfor.hu oldalán is arról elmélkedtünk, hogy az előirányzat ilyen mértékű alulteljesítésének hátterében létszámproblémák állhatnak. Majd a jövő évi büdzsébe Start-munkaprogramokra meghatározott összeg szintén erre utalt: 15 milliárd forinttal ugyanis kevesebbet szántak erre, mint idén.

A parlament oldalára felkerült fejezeti indoklásban megerősítést nyert korábbi feltételezésünk, miszerint a tavalyi költségvetési keret kihasználatlanságának, a jövő évi összeg megvágásának hátterében egész egyszerűen az áll, hogy nincs több bevonható ember.

„A tapasztalatok azt mutatják, hogy a közfoglalkoztatásba bevonhatók létszámának további növekedése különböző okok (mentális, szociális vagy egészségügyi problémák) miatt korlátozott lehet, a közfoglalkoztatottak 250 ezer fős létszáma várhatóan tovább már nem emelkedik.” olvasható a Nemzeti Foglalkoztatási Alapról szóló indoklásban. Részben ezzel is indokolják, hogy 2017-re 325 milliárdos keretet határoztak meg (az idei 340 után).

A kormány azonban úgy tűnik, egyáltalán nem adja fel, hiszen újabb csodafegyveren dolgozik. A dokumentum szerint „a közfoglalkoztatásba sem bevonható társadalmi rétegek foglalkoztatási lehetőségeinek megteremtése érdekében kormány-program kerül kidolgozásra.”

A közfoglalkoztatás 1.0 tehát kimerítette a lehetőségeit, így hamarosan jön a közfoglalkoztatás 2.0, amely révén azon mentális, szociális vagy egészségügyi problémákkal küzdő személyek is dolgozhatnak, akik helyzetükből, állapotukból kifolyólag a hagyományos közmunkások sorába nem fértek be.

Forrás: mfor.hu