Hűségjutalom, rendelkezésre állási díj, nyaralási pénz, évente 700 ezer forint cafeteria – jó olyan helyen szakszervezeti elnöknek lenni, ahol mindez alanyi jogon jár a dolgozóknak – mondta a Népszabadság munkatársa Varga Mihálynak, a tiszaújvárosi székhelyű Petrolkémiában, a Műanyag-feldolgozásban és Szolgáltatásban Dolgozók Szakszervezete (PKDSZ) elnökének.

Mire ő azt válaszolja, hogy emögött folyamatos bértárgyalások, s a hozzájuk tartozó 26 cég majd mindegyikénél egyedi kollektív szerződéskötések vannak, valamint három függetlenített alkalmazott – elnök, alelnök, gazdasági vezető – munkája.
Az idei volt az első olyan év – teszi hozzá –, amikor az ágazatban lévő munkáltatók különösebb nyomás nélkül is hajlandók voltak emelni a béreket. Ennek egyszerű oka van: lassan elfogy a szakképzett munkaerő, s aki marad, azt kezdik megbecsülni. – Tragikus a helyzet, az utolsó órában vagyunk. Ha nem állítják vissza a duális szakképzést, eltűnnek azok a munkavállalók, akik még képesek üzemi környezetben jól dolgozni. Nem csak vegyészek, villanyszerelők, gépészek hiányoznak, de ács-állványozókból, pékekből, cukrászokból sincs elég.

– Öt éve tönkretették a szakmunkásképzést, amikor megszüntették a szakmai gyakorlóhelyeket. Nézem a frissen végzett lakatosokat, akik csak az iskolai tanműhelyben sajátították el a szakmai fogásokat, milyen esetlenül mozognak a valóságos üzemi környezetben. Idegen nekik a termelőmunka, a gyár, az itt dolgozó emberek világa – mondja Varga Mihály.

– Régebben, amikor a tanulók az iskolán kívüli időt a „szakik” között töltötték, sokkal gyorsabban tudtak alkalmazkodni, miután bekerültek egy-egy munkahelyre. A Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Iparkamara is megkongatta már a vészharangot, s jelezte: vissza kell állítani ezt a fajta gyakorlati képzést, másképp bezárhatnak az ipari üzemek.

A tiszaújvárosi, berettyóújfalui vegyi és műanyagipari üzemeknél nem véletlenül kezdték el különösebb szakszervezeti „unszolás” nélkül is megbecsülni a szakmájukat értő kétkezi munkásokat az utóbbi időben. Aki az adott hónapban nem jelent beteget, annak például külön juttatás jár, de 13. és 14. havi pluszpénzt is kapnak, miközben fizetésük vetekszik az immár korrigált pedagógusbérekkel. A majálist is minden évben megtartják, saját közművelődési és sportcentrumukban, a tiszaújvárosi „Laza-Plázában”. A fiatalok még így sem tolonganak, hogy belépjenek a szakszervezetbe: a 23 ezer ágazati munkavállalóból 8000 a szakszervezeti tag.

Van, ahol ötven-, van, ahol tízszázalékos a szervezettség. – Ez a „potyautas-szindróma”: sokan hátradőlnek, s azt várják, hogy majd a szakszervezet kikaparja a gesztenyét. Épp ezért mondogatjuk egyre gyakrabban, hogy nem szakszervezeti tagsági, hanem úgynevezett kollektívszerződés-kötési díjat kellene megállapítani, amelyik minden munkavállalóra egyaránt vonatkozik – mondja Varga Mihály.

Szakszervezeti törvényt követelnek

Komjáthi Imre, a Közmunkás Szakszervezet társelnöke, a Borsodból indult éhségmenetek egyik szervezője szerint nemcsak a tagdíjrendszert, hanem az egész szakszervezeti törvényt meg kellene változtatni, s önálló törvénybe kellene iktatni a jogokat és kötelezettségeket. Most ugyanis a munka törvénykönyve részeként nincs kellő súlya az érdekvédelemnek.

– Ahol nincs sztrájkjog, ott nincs szabadság – állapítja meg, utalva arra, hogy az Orbán-kormány jelentősen megnyirbálta ezt a vívmányt. Mindezek ellenére úgy véli, hogy a szakszervezetek lehetnek a „kitörési pontok”, amelyek képesek jobbra fordítani a világot, szervezettségük miatt ugyanis ők tudnak nagyobb tömegeket megmozgatni, változásokat elérni. Egyre többen követelik, hogy a szakszervezetek kapjanak ugyanolyan jogokat és támogatást, mint az egyház, elvégre előbbiek is ugyanolyan közösségépítő szerepet töltenek be, legfeljebb más térben mozognak.

Komjáthi szerint a fiatalok számára akkor lesznek vonzóak a szakszervezetek, ha vonzó üzeneteket tudnak közvetíteni. – Az új nemzedék pragmatikus, ha a tárgyalóasztalnál nem ér el eredményt, nem „tököl”, utcára megy, s ott követeli, ami jár. Egy hasonlóan gondolkodó – s nem a dohos, megcsontosodott elvek alapján építkező – szakszervezeti mozgalom épp ezért lenne vonzó a számukra – fogalmazott a magát egyébként mozgalmárként definiáló baloldali politikus.

Az elnök büntetésből takarít

Harminchárom évig dolgozott a vasútnál mérnökként Rohonka Sándor, a Magyar Szakszervezeti Szövetség Borsod megyei képviselet-vezetője, aki klasszikus ranglétrát járt végig az érdekképviseletben: volt szakszervezeti tag, bizalmi, szb-tag, alelnök, elnök. Szerinte az tud jól kiállni mások érdekeiért, aki felkészült, s vannak tapasztalatai a munka világából. Nem árt otthonosan mozogni a tárgyalási technikákban, s jártasnak lenni a munkajogban.

– Ma már gyakran előfordul, hogy nagy cégek nagy létszámú HR-csapatával nézünk farkasszemet, de „húzósabb” ügyek esetén akár a teljes felső vezetés ott ül a szakszervezeti delegációval szemben. Ilyen volt nemrég a miskolci közlekedési dolgozók sztrájkja, s az azzal kapcsolatos tárgyalások, ahol minden apró jogi részleten több stáb is dolgozott.

Borsod megyében még ma is több függetlenített szakszervezeti vezető dolgozik, akit nem a munkáltató, hanem az érdekképviselet fizet. Van ilyen a vegyi- és műanyagiparban Tiszaújvárosban, Kazincbarcikán, a vasasoknál, kereskedelmi dolgozóknál és a vasutasoknál Miskolcon. Rohonka szerint nehezebb harcolni a munkavállalói jogokért olyanoknak, akik függnek a cégvezetéstől, nekik egzisztenciális problémát is okozhat a keményebb fellépés.

Zelenka Lászlót, a Miskolci Autóbusz- és Villamosvezetők Érdekvédelmi Szervezetének elnökét például hat hónapi járműtakarításra „ítélte” a Miskolc Városi Közlekedési Zrt. vezetése, mert szolgálat közben nyilatkozott az egyik televíziós csatornának a helyben szerveződő sztrájkról, s ezzel szerintük megszegte a szabályzatot. A szakszervezetek álláspontja viszont az volt, hogy Zelenka mindenben az előírás szerint járt el: headseten beszélt a riporterrel, aminek használata megengedett. Épp ezért idén januárban, a miskolci pedagógusdemonstrációval egy időben a közlekedésiek látványos tüntetésen álltak ki Zelenka mellett, s a cég előtti placcon jelképesen takarítva követelték, hogy a munkáltató vonja vissza a szerintük jogtalan döntést.

A nyertes per jó tagtoborzó

Van, hogy nem elég a dolgozói követelés, elégedetlenség vagy demonstráció, hanem pert kell indítani a dolgozók jogos jussáért. Az utóbbi évek egyik leglátványosabb ilyen jellegű pere volt az egri kórház dolgozóinak cafeteriaügye. Az állami fenntartású intézmény három éve jogtalanul visszatartotta a béren kívüli juttatást, ami dolgozónként több százezer, összesen pedig csaknem félmilliárd forintot jelent. A Magyar Szakszervezeti Szövetség (Maszsz) öt dolgozó nevében pert indított a nekik jogosan járó összegért, a Kúria idén januárban kimondta: a dolgozóknak három évre visszamenőleg jár a cafeteria. A szakszervezet szerint nem csupán az öt dolgozónak, hanem mind az ezerötszáz munkavállalónak jár ez a pénz.

Úgy tűnik, az anyagi érdek jó tagtoborzó is: a nyertes per óta több százan léptek be a szakszervezetbe, s jogi képviselőjüknek eddig hétszázan adtak megbízást egy esetleges per elindítására a cafeteriapénz megszerzéséért.

Forrás: Népszabadság