Közel 2 éve nem emelkedett olyan mértékben a regisztrált álláskeresők száma, mint most márciusban – írja az mfor.hu.

2016 márciusában 420 670 nyilvántartott álláskereső volt hazánkban, ami februárhoz képest 54 ezer fős növekedést jelent. A változás mértéke meglehetősen szokatlan, amit jól mutat, hogy legutóbb ennél nagyobb növekedésre 2014 májusában volt példa. Akkor a téli közfoglalkoztatási program lezárása miatt lett hirtelen 100 ezer új állástalan.

Hiába azonban ez a látványos növekedés, éves bázison továbbra is kedvező folyamat határozza meg a statisztikát, hiszen tavaly márciushoz képest 40 ezerre alacsonyabb a mostani létszám.

Az egyes csoportokat nézve, szinte mindenhol jelentős létszámbővülés történt:

  • az ellátás nélküliek száma 34 ezer fővel 209,8 ezerre emelkedett,
  • a szakképzetlen állástalanoké pedig 35 ezerrel 227 ezerre,
  • 8000 fővel lett több szociális segélyből élő (133 ezren voltak)
  • és 4000-rel megugrott a tartósan állástalanok száma is.

A növekedés azonban minden bizonnyal végetér a következő hónapra, hiszen soha nem nyílt meg annyi új állás, mint márciusban, összesen 236 463 új pozíciót jelentettek be.

 

A probléma ezzel az, hogy ez szinte teljes egészében közmunkás állást jelent. Ennek 94,3 százaléka állami támogatás révén nyílt meg, majdnem 223 ezer, amivel szemben a piac önerejéből mindössez 13,5 ezer új munkaerőigényt jelentett be a munkaügyi központokban. Utóbbi havi és éves bázison is egyaránt közel 3000-rel kevesebb új piaci állást jelent.

Mindezek alapján az várható, hogy a következő hónapokban a közfoglalkoztatás jelentősebb számban fogja "felszívni" az állástalanokat - közülük is elsődlegesen a szakképzetleneket. Ennek révén a statisztika rövid időn belül újabb rekordalacsony létszámról számolhat be.

Forrás: mfor.hu