Kockás körök megalakítására hívta fel az iskolákat a pénteki kétórás figyelmeztető sztrájk idejére a Tanítanék mozgalom képviselője kedden azt követően, hogy a kormány nem jelent meg a civil közoktatási platform által kezdeményezett egyeztetésen.

 

Törley Katalin a sajtó képviselői előtt megdöbbenését fejezte ki, hogy a kormány nem élt a lehetőséggel, és nem ült le a tárgyalóasztalhoz velük. Szerinte olyan kérdéseket tettek fel, amelyek rendkívül fontosak, a gyerekekről és az ország jövőjéről szólnak. Emlékeztetett arra, hogy március 15-én megígérték, fokozatosan növelik a nyomást.

Hozzátette: április 15-én kétórás figyelmeztető sztrájk lesz, amelyet a Pedagógusok Demokratikus Szakszervezete (PDSZ) szervez, és a civil közoktatási platform, valamint a Tanítanék mozgalom is támogat. Úgy tűnik, a kormány nem érdekelt abban, hogy az oktatás helyzetén javítson - jegyezte meg.

Törley Katalin arra kérte a pedagógusokat, gondolják végig, mit tudnak tenni a tantestületeken, a kis kollektívákon belül a nyomásgyakorlás érdekében, használják az eddigi szimbólumokat, és alakítsanak helyi szinten kockás köröket. Emellett egész napra szolidaritást hirdetnek, és azt kérte, tűzzenek ki fekete szalagot az iskolákra.
Ercse Krisztina, a platform koordinátora rámutatott: ők felkészülten várták a kormány képviselőjét a tárgyalásra. Kijelentette, a kormánynak meg kell őket hallgatnia. Úgy fogalmazott: a kabinet azt hazudja, hogy minden rendben van, de semmi sincs rendben.

A platform minden szervezete és támogatója nevében megígérte a gyerekeknek, a szülőknek és a pedagógusoknak, hogy nem hagyják abba, nem hagyják, hogy a kormány elbújjon a számonkérés elől.

Mendrey László, a PDSZ elnöke azt mondta: úgy tűnik, a kormány érdekelt a feszültség fokozásában. Nem érdekli, mit mond a többség, és kiprovokálta a sztrájkot - jegyezte meg az érdekvédő. Jelezte: támogatják az április 20-i egész napos pedagógussztrájkot is. Hozzátette: a kormánynak óriási felelőssége van abban, hogy az érettségikbe ne csússzanak bele.

Miklósi László, a Történelemtanárok Egyletének elnöke hozzátette: a civil közoktatási platform a tárgyalásokban, a megegyezésben és a működőképes iskolák létrehozásában érdekelt. Erre tettek javaslatot - idézte fel, majd jelezte: szülők és diákok szervezetei is tagjai a szerveződésnek.

Galló Istvánné, a Pedagógusok Szakszervezetének (PSZ) elnöke közölte: a még elégséges szolgáltatásokról szóló előző napi kompromisszumos javaslatukra információi szerint egyelőre nem válaszolt a kormány. Szerda reggel tovább folytatódik az egyeztetés az államtitkársággal - jelezte.

A civil közoktatási platform márciusban megfogalmazott 12 pontos követeléséről kívánt egyeztetni a kabinet képviselőivel. Ezek között szerepel az állami finanszírozás növelése, a tanulói terhek csökkentése, a tankönyvválasztás szabadsága, a kötelező testnevelésórák számának csökkentése, a kötelező erkölcstan- és hittanórák megszüntetése.

A témában a szaktárca korábbi közlése szerint előzetes tájékozódó megbeszélést tartottak csütörtökön, ezután arról tájékoztatták az MTI-t, hogy a platform követeléseinek mindegyikével foglalkozik a köznevelési kerekasztal, és azok többsége szerepel a pedagógusok sztrájkbizottsága felvetései között is. A civil közoktatási platform által felvetett kérdések megvitatásának fóruma a köznevelési kerekasztal, illetve részben a pedagógusok sztrájkbizottságával folytatott tárgyalás - hangsúlyozta a szaktárca. Jelezték: a platformot várják a köznevelési kerekasztal következő, április 19-i ülésére, illetve a kerekasztal munkabizottságainak tanácskozására.

A civil közoktatási platform másnap visszautasította, hogy az Emberi Erőforrások Minisztériuma (Emmi) ismét az általa létrehívott köznevelési kerekasztalhoz rendelné a tárgyalásokat szervezetükkel, amelyhez "félszáz, az oktatás teljes spektrumát, a pedagógusokat, szülőket és diákokat képviselő szervezet csatlakozott".

A platform az MTI-hez pénteken eljuttatott állásfoglalásában azt írta: kezdettől fogva a kormányzat értésére adták, hogy olyan "erősen korlátozott hatókörű" tárgyalásokon, amelynek kereteit az Emmi egyoldalúan határozza meg, nem vesznek részt.