Egységes állami tisztviselői kar létrehozására tesz javaslatot a Miniszterelnökséget vezető miniszter.

Lázár János csütörtöki sajtótájékoztatóján elmondta, hogy első körben a járási hivatalok, jövő januártól a kormányhivatalok, 2018 januárjától pedig a minisztériumok is oda tartoznak majd. Életpályamodell ott indul, ahol megtörtént az átrendezés és az egyszerűsítés.

Megerősítette, hogy július elsejétől 20 ezer járási hivatalban dolgozó feladata, felelőssége és bére változik, a fizetésük 30-50 százalékkal nő, első helyen azoknak, akik közvetlen kapcsolatban vannak az ügyfelekkel.

A miniszter bejelentette azt is, hogy 85 törvény módosítására tesz javaslatot az ügyintézés további egyszerűsítése érdekében.

Lázár János közölte, mind a tisztviselői karról, mind az uniós pályázatokról ötpárti egyeztetést kezdeményez.
Beszámolt arról is, hogy lezárultak az állami háttérintézményekkel, központi költségvetési szervekkel kapcsolatos egyeztetések, és a miniszterelnök még néhány utólagos egyeztetést kért a vízügyi ágazatnál. A cél, vagyis a bürokrácia csökkentése meg fog valósulni - értékelt, hozzátéve: a lépés alkalmat ad létszámleépítésre, ugyanakkor állami feladat nem marad ellátatlanul.

A kilépési pénzre vonatkozó kérdésre azt felelte, hogy még nem született döntés, a létszámokat pedig minden miniszter saját hatáskörben alakítja. A háttérintézményekre a tárcák gyermekeiként hivatkozott, akik „szép vaskos fölnőtté dagadtak, lassan 30-40 évesek”, ma már „túlsúlyossá vált az egész rendszer”.

A miniszter állást foglalt a vasárnapi pihenőnap ügyében is, szerinte a vasárnap legyen munkaszüneti nap. Tudomásul veszik a Kúria döntését, ami megnyitja a szocialisták előtt az aláírásgyűjtés lehetőségét, tiszteletben tartják a népszavazást, „hajrá MSZP!” - kommentálta, megjegyezve: a baloldal azért kampányol, hogy több tízezer embernek dolgoznia kelljen, ami nem jellemző a baloldaliságra.

Kitért arra is, hogy a vitát még le kell folytatni a Fideszben, ő maga azonban azok közé tartozik, akik ellenzik, hogy vasárnap dolgozniuk kelljen az embereknek. Jó, ha a kérdést a társadalom megvitatja - tette hozzá.

Lázár János kérdésre azt is elmondta: eszük ágában sincs megváltoztatni a pihenőnapról szóló jogszabályt, mielőtt a referendum érvényes és eredményes nem lesz.
Kitért arra is, hogy a vasárnapi boltzárral párhuzamosan folyamatosan 3-4 százalékkal nő a kiskereskedelmi forgalom, és az ágazatban foglalkoztatottak aránya is emelkedik.

A tervezett pedagógussztrájkot Lázár János úgy kommentálta: tiszteletben tartják, ha az érdekképviseletek sztrájkolni akarnak, a kormány csak azt kéri, törvényesen tegyék. Azt is megismételte, hogy oktatási ügyekben mindenkit várnak a köznevelési kerekasztal tárgyalásaira.

A minisztert megkérdezték arról, hogy L. Simon László kulturális örökségvédelemért és kiemelt kulturális beruházásokért felelős államtitkár véleménye szerint jó volna a Szent Koronát az Országházból a Budavári Palotába költöztetni a koronázási jelvényekkel együtt. Lázár János közölte: a kormány nem foglalkozott ezzel a kérdéssel, ezt mérlegelni kell, ugyanakkor először a Hauszmann-terv felújítási állomásaira kíváncsi.

Egy másik kérdésre a Miniszterelnökség vezetője tudatta: a kormány törekszik arra, hogy a Seuso-kincs következő részletét is magyar tulajdonba vegye.
A minisztert sokan kérdezték arról, visszavonják-e az állami kitüntetést Kiss Lászlótól, az úszószövetség kapitányától, aki csoportos nemi erőszakért börtönben ült az 1960-as években.

Lázár János válaszában idézte a kitüntetésekről szóló törvényt, amely alapján - közölte - jogszabályszerűen jártak el Kiss László kitüntetésével. A szövetségi kapitány nem szerepel a bűnügyi nyilvántartásban, ami azt jelenti, hogy mentesült az általa elkövetett bűncselekmény jogkövetkezményei alól. Utalt arra, hogy a törvénynek van egy olyan rendelkezése is, amely szerint ha valaki korábban bűncselekményt követett el, azt kivételesen méltánylandó okból lehet figyelmen kívül hagyni.

„Tíz olimpiai aranyérem elég súlyos dolog” - fogalmazott a miniszter, úgy összegezve: Kiss László letöltötte a büntetését, azóta tíz magyar olimpiai aranyérem elérésében közreműködött.

A miniszter többször is hangsúlyozta, hogy nem kíván erkölcsileg állást foglalni a kérdésben.