A köztestület nyilvános bírálata, és a bírálatok közösségi portálokon való közzététele miatt indított etikai eljárást Sándor Mária, a fekete pólós mozgalmat elindító ápolónő ellen Balogh Zoltán, a Magyar Egészségügyi Szakdolgozói Kamara elnöke – tudta meg a Népszabadság.

Az eljárásról szóló hírt a Független Egészségügyi Szakszervezet és Sándor Mária tette közzé videoüzenetben. A videóban bemutatják a Magyar Egészségügyi Szakdolgozói Kamara hivatalos értesítését, amelyben a Zala Megyei Területi Etikai Bizottság tudatja az ápolónővel, hogy július 23-án eljárás indult ellene. Az is kiderül, hogy Balogh Zoltán terjesztett elő panaszt etikai vétség gyanúja miatt, arra hivatkozva, hogy Sándor Mária a különböző kommunikációs csatornákon tett nyilatkozataival többszörösen megszegte az egészségügyi szakdolgozókra vonatkozó Etikai Kódex szabályait. Az értesítésből viszont nem derül ki, hogy pontosan mi a vád a fekete pólós mozgalmat elindító ápolónő ellen.
 
 Lapunk megkereste Balogh Zoltánt, a kamara elnökét, aki mint mondta, nem nyilatkozhat az ügyben, mert akkor ő is megszegné az etikai szabályokat. Meg kell várni az eljárás végét.
 
 A Független Egészségügyi Szakszervezet (FESZ) elnöksége azonnali egyeztetést hívott össze a Sándor Mária ellen indított kamarai etikai vizsgálata ügyében. Lapunknak Kiss László elnök azt mondta: a szakszervezet jogászai segítségével áttekintette az eljárás megindításáról küldött MESZK dokumentumot, melyet alakilag és tartalmilag is kifogásolhatónak találtak.
 
   Mint mondta, megdöbbentő az eljárás, mert úgy érezik, hogy ez a vizsgálat a véleményszabadság korlátozására és a tagság megfélemlítésére irányul. Érthetetlennek tartják, hogy a kamara ilyen tortúrának nevezhető eljárásokkal gátolja azokat a kritikai hangokat, amelyek tagságában megfogalmazódnak, és a dolgozók helyzete mellett az egészségügyi ellátás mindenkit érintő nehézségeire igyekeznek rávilágítani. A szakszervezet kiáll a véleménynyilvánítás szabadsága mellett, és minden támogatást és védelmet megad ebben, és a hasonló helyzetekben. A FESZ elnöke azt sem érti, hogy miért a Zala megyei etikai bizottságot jelölték ki az eljárás lefolytatásra, hiszen Sándor Mária Budapesten dolgozik, és az állandó lakcíme is itt van.
 
  Az Ápolót a hazának, hazát az ápolónak Facebook csoport oldalán sorra jelennek meg az ápolónő melletti szolidaritást kifejező nyilatkozatok, olykor érzelmektől sem mentes hozzászólások.
 
  A másik szakmai kamaránál is van egy másik elhúzódó ügy, amelynek indulás ugyancsak testület vezetőinek nyilvánosság előtti bírálatához kapcsolódik. Két évvel ezelőtt a Magyar Orvosi Kamara elnöksége kezdeményezett dr. Bánki Magdolna, a Felügyelő Bizottságának elnöke ellen etikai eljárást a köztestület elnökének nyilvános bírálatáért, és azért mert tagsággal idő előtt ismertette a kamara gazdálkodásának ellenőrzéséről szól jelentést. Ezt az ügyet már az ország több pontján is tárgyalták, legutóbb Debrecenben meg is szüntették az eljárást. Ezt követően Éger István, az orvosi kamara elnöke még májusban azt nyilatkozta: fellebbeznek a döntés ellen. Azóta ez ügy áll. 
 
   A Hír24 tudósítása szerint közben két ellenzéki párt is háborog a történteken, és közleményekben fejezték ki együttérzésüket Sándorral. Az LMP jogi segítséget is felajánlott neki és közölte, szörnyű, hogy a kormány el akarja hallgattatni az egészségügy állapotáról beszélő dolgozókat. A DK ennél is DK-sabban fogalmazott: „Aki nem hajlandó rabszolgaként befogott szájjal gürcölni, azt a hatalom megbünteti, kirúgja, lejáratja és ellehetetleníti." Szerintük a „karaktergyilkosságért" Balog Zoltán Emmi-miniszter a felelős, ezért kérik a református egyházat, hogy indítson szintén etikai eljárást az amúgy lelkészi végzettséggel is rendelkező miniszter ellen (a párt vélhetően összekeverte Balogh Zoltánt, a MESZK elnökét a miniszterrel).

Forrás: Népszabadság