A „meccs” valóban tart Lázár János és közte a háttérintézményekről, de Balog Zoltán „konstruált történetnek” nevezte a Népszabadság előtt  azokat a híreket, hogy a Klik megszüntetését e küzdelem jegyében ő javasolta volna.

Ha vesztésre állna, éppen az lenne a logikus a részéről, hogy a Klik megszüntetése ellen érvel, és igyekszik elérni, hogy az intézményfenntartóhoz rendeljenek minden más megszűnésre ítélt intézményt – mondta.

A kormány Lázár János előterjesztése szerint eredetileg 70 háttérintézmény megszüntetését tűzte ki célul, az Emmi 26 háttérintézményéből 19 szűnne meg vagy olvadna be. Az Atv.hu azt írta, hogy 11 kerülne jogutódlással a minisztériumhoz, például a Nemzeti Kulturális Alap Igazgatósága, kettő őrizné meg önálló működését, így az Oktatási Hivatal is. Emellett változatlanul és Emmi-keretek közt működne tovább az átalakított Klik.

Az Atv.hu arról is beszámolt, hogy Balog Zoltán egy szűkebb körű megbeszélésen felvetette, ha Lázár János koncepciója kedvező fogadtatásra talál Orbán Viktornál, kénytelen lesz elköszönni a hivatalától. A miniszter ezt cáfolta, azt mondta, hogy a Lázár Jánossal folytatott egyeztetéseken kompromisszumos megoldásra törekszenek. Az előző ciklusban voltak konfliktusok közöttük, mára azonban – mint megtudtuk –, inkább egyfajta politikai érdekközösség jellemzi a kapcsolatukat, Balog Zoltán februárban Lázár János meghívására részt vett a hódmezővásárhelyi kórház átadásán is.

Az Emmi-miniszter nem egy intézményhalmozó típus, korábban a miniszterelnöknél azt szorgalmazta, hogy az egészségügy legyen önálló tárca. Információink szerint Balog Zoltán azt nem bánná, ha például a nyugdíj- és egészségbiztosítás a Varga Mihály által vezetett nemzetgazdasági tárcához kerülne, de a kórház-finanszírozás felügyeletéhez ragaszkodna.

Információink szerint a kormány október végéig elhalasztotta a döntést az Országos Mentőszolgálat (OMSZ) és az Országos Tisztiorvosi Hivatal sorsáról. Az OMSZ-t a katasztrófavédelemhez csatolhatják, vagy a kórházfenntartó hivatal, az Állami Egészségügyi Ellátó Központ felügyelete alá kerül.

Az Országos Egészségbiztosítási Pénztártól a kormány a pénzügyi ellátásokat – például a gyest, a gyedet, a táppénzt – az Országos Nyugdíjbiztosítási Főigazgatósághoz vinné át. E hivatal pedig a Magyar Államkincstárba olvadhat. Az Állami Egészségügyi Ellátó Központhoz kerülhet az Egészségügyi Nyilvántartási és Képzési Központ, amely egyebek mellett a rezidensek munkáltatója. Szintén a kórházfenntartó felügyelheti az Országos Vérellátó Szolgálat működését.

Forrás: Népszabadság