Egy vezető nem tud mindent, nem kell tudnia mindenről, de nem árt, ha jelen van, ne csak magáért dolgozzon, és nem is kell, hogy a legjobb barát legyen. Öt vezetői stílus, amit érdemes messzire elkerülni – írja a HVG.

Véletlenül csak ritkán lesz valakiből vezető, ám egy átlagos karrierben is benne van, hogy egyszer csoport-, közép- vagy akár felsővezető lesz valakiből. Éppen ezért egyáltalán nem őrültség elgondolkodni azon, milyen vezetői stílus lenne ránk jellemző. Mert az előrelépés nem csak fizetésemeléssel és új névjegykártyával, hanem – és ez a legfontosabb – megnövekedett felelősséggel is jár.

Ha nem is tudjuk megmondani, pontosan milyen vezető lesz majd belőlünk, azért lehetnek sejtéseink. Érdemes átgondolni, hogyan viselkedünk stresszhelyzetben vagy amikor teljesíteni kell. Hogyan reagálunk akkor, ha valami nem a tervek szerint sikerül? Hárítunk, napokig emésztjük magunkat, másokat teszünk felelőssé vagy könnyedén túllépünk rajta?

Mindez azért is fontos, mert számos vezetői stílus létezik, ezek közül most a Forbes cikke alapján öt olyat mutatunk, amelyek elsőre nem tűnnek borzalmasnak, de mégis jobb ezeket az attitűdöket kerülni, vagy leépíteni, hacsak nem az a cél, hogy beosztottjaink villámgyorsan továbbálljanak.

1. „Mindenhez értek. Én értek mindenhez”

Mindig, mindent, mindenkinél jobban tud. Persze nyilván nem véletlenül lett ő a vezető, feltételezzük, hogy a kinevezése a képességeinek szól. De ez nyilván nem azt jelenti, hogy mindent jobban tud. Az ilyen főnök hamar kiöli a kreativitást a többiekből, hiszen hiába vannak valakinek jó ötletei, ha azokat egy legyintéssel elintézi a főnök, mondván „én ezt jobban tudom.” Ez a stílus nincs jó hatással az önbecsülésre, illetve a tanulásra sem, hiszen minek képezze magát az a beosztott, aki soha nem lehet okosabb, de még csak okos sem.

2. „Mindenről tudni akarok”

Ez az a főnök, aki minden egyes mozzanatot, folyamatot látni, ellenőrizni, kontrollálni akar. Mintha nem bízna az alkalmazottaiban, hogy azok képesek önállóan végezni a munkájukat. Ha új embert keresnek, ő fogalmazza meg az álláshirdetést, szelektálja az életrajzokat, interjúztat és dönt – akinek pedig mindez a feladata lenne, frusztráltan malmozik közben. Egy ilyen vezető azt sugallja, hogy a munkatársai nem igazán értenek a munkájukhoz. Akkor viszont minek alkalmazta őket? Egy vezetőnek kell tudnia feladatot delegálni és elsősorban a munkatársai mögött, őket támogatva kell állnia és nem a fejükön ülnie.

3. A főnök, aki ott sem volt

Az előző ellentéte, láthatóan nagyon klassz, hiszen mintha teljesen megbízna mindenkiben, a beosztottak azt csinálnak, amit akarnak. Csakhogy ha nem is kell minden lépésüket ellenőrizni, egy vezetőnek tudni kell koordinálni, feladatot kiosztani, dönteni, munkát ellenőrizni és visszajelezni. Az ilyen főnök felelősséget sem vállal, nem támogat, nincs ott, ha tanácsra van szükség, de akkor ugye miért is lett ő vezető?

4. Az öncélú

Az egyik legrosszabb típus, egyetlen dolog vezérli, saját ragyogó csillaga. Ha jól is teljesít, azt nem a cégért vagy alkalmazottaiért teszi, hanem saját magáért. Éppen ezért szeret mindent a kezében tartani és úgy manipulálni, dolgoztatni az embereket, ahogy ez neki a legjobb. Általában kizsigereli a legjobb embereket, ha jól teljesít a csapata, akkor bizony azt úgy interpretálja, mintha mindez kizárólag az ő érdeme lenne, de ha nem teljesülnek a számok, akkor bizony mossa kezeit és tagad, ilyenkor csak más lehet a hibás, ő soha sem.

5. A legjobb barát

Alapvetően mindenkivel jóban van, mindenkihez kedves. Az ő csapatában általában nincsenek konfliktusok, nem ordítja le senki haját. Mindenkinek 100 százalékot ad a teljesítményértékelésen. Elsőre ez nagyon jónak tűnik, de a „jó barát” főnök nem ad őszinte visszajelzést sem. Márpedig a dolgozónak tudnia kell, ha hibázik, ahogy azt is, hogy mik az erősségei vagy gyengeségei, mit kell fejlesztenie, mit érdemes jobban használnia. Abban a csoportban, ahol mindenkit maximumra értékelnek, előbb-utóbb komoly feszültségek lesznek, amikor a tényleg jobban teljesítők azt érzik, hogy pluszmunkájukat senki sem értékeli. A konstruktív kritikára igenis szükség van, ahogy távolságtartásra is, könnyebb ugyanis azt tisztelni, akinek az életéről nem tudnak minden apró, intim részletet.

Forrás: HVG